Balfácánok

Tegnap a Teréz körúton összefutottam egy rég nem látott, vállaltan baloldali ismerősömmel, aki a köszöntés után rögtön megkérdezte:

- Te, Ákos, ki volt az a balfasz tőlünk, aki kitalálta ezt a plakát-átragasztást, tépkedést?

-  Nem tudom, Te ismered őket.

Aztán csak ömlött belőle, hogy tényleg mekkora balfaszok (szó szerinti idézet, elnézést az olvasótól), mert kezdenek végre összeállni, kidugni a fejüket a homokból és akkor ezzel az idióta hisztériával szépen a kormány kezére játszanak. Csak álltam csendben, bólogatni nem mertem, mosolyogni meg pláne nem. Ritkán értek egyet ennyire baloldali ismerősömmel, hiszen csak a a vak nem látja, hogy míg balliberális médiában és médiával egyetemben néhány hete még az MSZP is a gyurcsányi propagandát harsogta, hogy megbukott a nemzeti konzultáció, mert alig küldenek válaszokat az emberek, még a Fidesz hívei sem,  addig a plakát-hekkelések után már kénytelenek hírül adni, hogy több mint félmillió ember küldte vissza postai úton a nemzeti konzultációs kérdésekre adott válaszát. (És akkor az internetes válaszadókról még nem beszéltünk).

Ráadásul a feldolgozott ívek tanulsága szerint 70 százalék felettire tehető azok száma, akik bizony, nemcsak hogy egyetértenek a kormány szándékaival, hanem még annál is jóval szigorúbb, drasztikusabb lépéseket akarnak.

Ha én a kormányzati kommunikációban dolgoznék, akkor meghívnám Szigetvári Viktort egy kávéra (mint azt Vajtó Lajos, a Portik-Laborcz ügy közvetítője, egykori telesport főnök és ló futtató tette tavaly nyáron a kép tanulsága szerint) és megkérném, hogy lesz még kedves egy kicsit plakátgyűlölködni, hiszen akkor meglesz a 800 ezer ív is.

Szigetvári ebben (plakát és bevándorlás ügyekben) amúgy is hiteles figura.

Nézzük csak!

2004 decemberében Gyurcsány akkori miniszterelnök tanácsadójaként vezényli a határon túli magyarok elleni kampányt. 2015 júniusában Együtt – A Korszakváltók Pártja elnökeként vezényli a határokon belüli magyarok elleni kampányt.

2014-ben 12 feljelentést tett (hatot az országgyűlési, hatot az önkormányzati választások kapcsán) plakátrongálások témakörben. 2015 júniusában bejelenti, hogy ő is rongált plakátokat a bevándorlás elleni kampányban.

 

 

Ránézek ismerősömre, és kezdem megsajnálni. Mert neki csak szigetvárik maradtak.

Az itt csak erős idegzetűeknek látható videóban benne van minden. A balfácánság minden eleme.

Az ember, aki Gyurcsánnyal karöltve leszalámizza a baloldalt.

Elköszönök ismerősömtől. Sajnálom. Nincs mibe kapaszkodnia.

2
http://atlagpolgar.blogstar.hu/./pages/atlagpolgar/contents/blog/13452/pics/14341095659960421_800x600.jpg
Bevándorlás,Publicisztikák,Szigetvári Viktor
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 2 db hozzászólás érkezett!
Ákos
Ákos 2015-06-14 13:34:23
Kedves Zoli!

Nem lett 800 ezer. Azt írtam - irónikusan -, ha tovább folytatják ezt a kampányt, akkor több konzultációs ívet küldenek be az emberek, mint tették volna amúgy. Érzékeltetésül írtam, hogy "akkor meglesz a 800 ezer ív is".

Nem múlt, hanem jövő időben.
Nem vagyok balfasz.
Ellenben figyelmesebb olvasást kívánok a jövőben.
Válaszolok
Zoli 2015-06-14 06:13:02
Kedves Ákos !
Nem lehet,h blogodban magaddal viaskodsz?
Csak azêrt gondolom,mert az h 200ezerről - egy hét
alatt -800 ezer lett , az legyen a Te bajod!
Az már nagyobb gond,h cikked alaposságát mi sem
mutatja jobban,mint h a levesestányért kávéscsészének
nézed!
Te tényleg balfasz vagy!!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?