Mennyit érek

Csúri Ákos

Hát, most már megtudtam. Egymillió forintot érek Junckernek. Ahmed meg 78 milliót. Én 45 éve Európában élek, a templomokba, mecsetekbe, zsinagógákba, imaházakba tisztelettel, hittel és alázattal lépek, kisebb-nagyobb dolgaim az ennek rendelt mellékhelyiségben végzem, utánam nem kell fertőtleníteni a MÁV-kocsikat, étterembe vacsorázni járok, nem hazudom százezrednyi társammal, hogy január elsején születtem, és az európai nyelvek széles tárházából nem azt az egyetlen szót ismerem, hogy Germany…

Ellenben Ahmed…

Ellenben Ahmed most érkezett Európába, a szent helyek közül csak a mecseteket ismeri el, mellékhelyiségnek megteszi neki a Keleti pályaudvar és Józsefváros bármelyik utcaköve, bokra, a MÁV-kocsik fertőtlenítéséhez tevékenyen (nem a tisztításban) hozzájárult, étterembe adott esetben lövöldözni, robbantani jár, január elsején született és annyit tud: Germany.

(Nyilvánvaló, hogy az általánosítás ebben az esetben csak írói eszköz, de…).

Ahmed 78-szor ér többet nálam egy európai fővezér szerint.

Az európai fővezér fővezírré válik, és most kiárusítja Európát.

Köszönöm, én ebből nem kérek.

Mert a fennen hangoztatott MINDEN EMBER EGYENLŐ pc maszlagot ezzel a beárazással garantáltan sutba vágták azok, akik ezt a neszesemmifogdmegjólvilágbékét erőltették eddig.

Most, hogy számszerűsítette a különbséget köztem és Ahmed, a keresztény-zsidó kultúrkör és az iszlám között egy olyan figura, akit SENKI nem választott meg, egy folyamatos delíriumban álmodozó luxemburgi adóoptimalizáló, rájöttem mennyit érek is valójában.

Ehhez képest sokat.

http://atlagpolgar.blogstar.hu/./pages/atlagpolgar/contents/blog/27121/pics/14626481957302177_800x600.jpg
migráns,Vasárnapi üzenet
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?