Igazság és tisztesség - Vasárnapi üzenet, 2016. augusztus 14.

Azon kevesek közé tartozott, akiknél az igazságszeretet és tisztesség kéz a kézben járt. Halk szóval és jó kedéllyel beszélgetett, tárgyalt, vezetett egy fokról fokra gyarapodó kiadót és nyomdát – miközben elveit egy percre sem hagyta hátra, holott – lehet – anyagi előrejutásában ezek még gátolták is. Családi hangulatot varázsolt egy családi vállalkozásba. A megrendelőit nem játszotta ki egymás ellen, közéleti érdeklődéséből és szimpátiájából nem kovácsolt elvtelen előnyt, irodai kávéját a hozzá fűzött gondolatok ízesítették.

Dávid Ferenc

Dávid Ferenc a mindennapokba csempészte az örmény romantikát. És csodálatos könyveket adott ki. Például a két részes Örök Házsongárd szívbe markoló kötetet, amely talán oskolai tananyag is lehetne elemiben éppen úgy, mint gimnáziumokban. Jó volt vele dolgozni. A megoldást és nem a kifogást kereste. Örökösei ebben a szellemben álltak év elején a kormányrúdhoz, amikor már tudni lehetett, hogy a nagy betegség nagy küzdést kíván, és nem tudható, hogy lesz-e valaha mindennapos folytatás.

Tisztességét a mai világban üzletember– és politikusképzéseknél első éves tananyagként kellene oktatni. Megfontoltsága ugyanakkor karakánsággal párosult. Tudta, hogy az adott kurzusokban hol a helye, igyekezett elkerülni a fájó tyúkszemeket, de meg nem alkudott.

Dávid Ferenc életében az igazságszeretet és tisztesség kéz a kézben járt.

A barát munkatársak körében középen Dávid Ferenc

Feleségével családi büdzséből galériát nyitottak. Nem a „képeladásos” jutalékért, hanem, hogy tehetségek megmutatkozhassanak. Megnyitóik mindig élményszámba mentek. Szóval…

Döbbenetes leírni, hogy csak 58 esztendőt élt meg e világon. Nem is hiszem el. Nem is kell, mert szellemisége örökkön örökké fog élni az általa kiadott, felkarolt és szépségesen kinyomott művekben.

1
http://atlagpolgar.blogstar.hu/./pages/atlagpolgar/contents/blog/29431/pics/14711516413544782_800x600.jpg
Vasárnapi üzenet
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Szaniszla 2016-08-17 23:43:54
Kedves Feri!
Nagyon nem szép, hogy elmentél. Itt hagytál bennünket, pedig tudod, hogy nagyon nehéz hetek, hónapok, esetleg évek várnak családodra és ránk, s ezekből nagyon fog hiányozni kedves arcod, mosolyod. Emlékszel, hogy egyetemi éveid alatt a mi póttestvérünk voltál itt Szegeden, mint annakidején Édesapád. Kérlek nézz le ránk néha, onnét FENTRŐL, segítsd családodat, s minket rokonaidat is. Nagyapád volt az én kedves Nagybátyám, akivel levelezésben voltam, amikor a hadifogságban szenvedett távol családjától és Hazájától. Nyugodj békében, boldogságban, hiszen nagyon megérdemled! Sok szeretettel gondolok Rád! Nénikéd Póli
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?