NYÚZ 20

Csúri Ákos

Nyilvánosan kivégeztek két magas rangú tisztségviselőt augusztusban Észak-Koreában: egy korábbi mezőgazdasági minisztert, valamint az oktatási tárca egyik munkatársát, aki elaludt egy Kim Dzsongun észak-koreai vezető elnökletével megtartott értekezleten – írja a Dzsungang Ilbo című dél-koreai lap alapján az MTI. A kivégzéseket légvédelmi fegyverrel hajtották végre az észak-koreai főváros, Phenjan egyik katonai akadémiáján Kim Dzsongun parancsára.

A dél-koreai újság információi szerint a minisztert azért ítélték halálra, mert „olyan közpolitikai javaslatokat támogatott, amelyek közvetlen fenyegetést jelentettek az észak-koreai vezetésre”. Míg  a másik férfi az oktatási minisztériumban dolgozott miniszteri szintű tisztségviselőként, és „azzal hívta ki Kim haragját, hogy elbóbiskolt egy értekezleten, amelyet az észak-koreai vezető elnökletével tartottak. A helyszínen elfogták, majd az állambiztonsági minisztérium alaposan kifaggatta. A vizsgálat során más vádpontokban, például korrupció miatt is bűnösnek találták. Ezt követően végezték ki”.

Namost!

Ellenzéki, antilovagkeresztes publicisták éveken át Orbán Viktort az észak-koreai diktátorhoz hasonlították.

Az OPNI bezárt, ezért ennek komolyságával nem foglalkoznék.

Ám hol az a kivégzés? Az az egyetlen lövés?

Ja! Lövés, az volt. 2006. október 23-án… Ki is volt akkor a kormányfő?

 

Címkék: NYÚZ
http://atlagpolgar.blogstar.hu/./pages/atlagpolgar/contents/blog/29852/pics/14725647684246900_800x600.jpg
NYÚZ
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?