Publicisztikák

Tovább

Könyvek

Tovább

Nyúz

Tovább

Vasárnapi üzenet

Tovább

Fotók

Tovább

Videók

Tovább

Hunyadi és Orbán újratöltve

Csúri Ákos
2016.07.22.

Ma is igaz – minden szava.

Egy esztendeje írtam. Kaptam érte hideget, meleget. Nem hinném, hogy bármit változtatnom kellett volna rajta. És nem hinném, hogy ne ülnének ma a megállapításai. Tekerjük vissza az elmúlt egy esztendő hazai és európai filmkockáit…

Ez volt a „botrányos” írás: Hunyadi és Orbán.

Siófok lehet a következő Nizza? - Vasárnapi üzenet, 2016. július 17.

Cohn-Bendit szerint már a tunéziaiak is európaiak, úgyhogy európai volt a nizzai merénylő, tehát jöjjenek csak nyugodtan a migránsok. Brüsszelben nincs nyitva valahol egy OPNI?

Ha az Európai Unió jelenlegi vezetőin múlik, akkor egyáltalán nem kizárt. Mondjuk augusztus 20-án, amikor nálunk van tűzijátékkal kísért nemzeti ünnep. És nálunk is nyaralnak családok az Aranyparton és a gyerekek kikönyörgik aputól, anyutól, hogy a partról nézhessék a petárdákat, rakétákat, ott élvezhessék az össznépi durrantgatást.

És akkor egy uniós eszement baromság (ötlet, terv, kötelező kvóta) következtében hazánkba telepített migra egy bérelt zöldséges, pótkocsis IFA-val végigszáguld az Aranyparton, az Ezüstparton, és Soros György legnagyobb örömére megkezdi speciális integrálódását a befogadó magyar társadalomba.
Rémisztő kép.

Szerencsére ma Magyarország Európa legbiztonságosabb államainak egyike. De ha Brüsszelen múlik, akkor ez nem sokáig marad így. Talán elég a fő elmebeteg Daniel Cohn-Bendit a német közszolgálati rádióban arról zagyvált, hogy a nizzai merénylő tulajdonképpen európai volt, nem migráns. Ja, csak Tunéziában született és tunéziai állampolgár. Ennek az idióta zöldnek már az is Európa?
Szóval, amíg ilyeneknek szavazati joguk lehet az Európai Parlamentben, addig retteghetnek a siófokiak. Is. Meg a szegediek, meg a röszkeiek, meg mindenki, aki Magyarországon él.

Ennek elutasításáról szól a népszavazás, nem az óriásplakátok szövegeinek nyelvtani elemzéseiről.
Daniel Cohn-Bendit meg fogadjon be azt, akit akar (lehetőleg a fiatalkorú fiúkat kímélje meg…), de hozzánk ne exportáljon senkit.

Magyarok ellen áskálódó magyarok - Vasárnapi üzenet, 2016. július 10.

Az, hogy Jávor Benedek rutinszerűen feljelenti hazáját már megszokott. De hogy a baloldali képviselők is a baloldali választópolgárok akaratával szemben szavaznak már újszerű. Vagy mégsem? 

Miközben minden felelősen és normálisan gondolkodó magyar polgár (ha rá szavazott, ha nem) őszintén drukkol a kormánynak, hogy az Európai Bizottság részeges fura-ura ne tudja ránk zúdítani a mindenhonnan érkező, szedett-vedett migrákat, nos, aközben az Európai Parlament delegált „baloldali” nemzetellenesek újabb agyrémeket szavaznak meg.

Az, hogy Jávor Benedek rutinszerűen feljelenti hazáját már megszokott. De hogy a baloldali képviselők is a baloldali választópolgárok akaratával szemben szavaznak már újszerű. Mondjuk, nagy meglepetés nem érheti az embert ott, ahol egy börtönviselt, sittes elítéltet, Hunvald Györgyöt a NAGY MOLNÁRI SZOCIALISTA MEGÚJULÁS jegyében kerületi MSZP-elnöknek választanak. (Adódik a kérdés: miért nem zárták ki a repülős Gyurit, amikor bevonult a kóterbe?). De az, amit a Gyurcsány-klón Molnár Csaba (DK), Niedermüller Péter (DK), Meszerics Tamás (LMP), Jávor Benedek (Együtt) és persze az elnyűhetetlen, a Szeviép-ügyekben lassan – a remények szerint Botka Bukott Lászlóval egyetemben – bíróságon is járatos Ujhelyi Pistike (MSZP) fű alatt művelt, az mindennek a teteje.

Ugyanis az Európai Parlamentben (EP) a baloldali magyar képviselők megszavazták egy olyan javaslatot, amely új adót irányoz elő a migránsválság kezelésére és pénzbüntetést azoknak az államoknak, amelyek elutasítják migránsok kényszerbetelepítését. A költségvetési bizottság javaslatát a héten szavazta meg az EP, és benne a magyar baloldali pártok, az MSZP, a DK, az Együtt és az LMP európai parlamenti képviselői. S ne feledjük, kiszivárgott az is, hogy a migránsok kényszerbetelepítésétől elzárkózó tagállamoknak migránsokként 78 millió forint büntetést kell fizetniük, miközben a 2014-2020 közti fejlesztési időszakban egy magyar állampolgárra hozzávetőleg egymillió forint uniós támogatás jutott.

S mindezt úgy, hogy a német gyáriparosok szíves közlése szerint a mintegy 1.5 millió, Németország willkommenskulturolt migránsból 54(!) állt munkába. Részletek itt!

Kíváncsi lennék, hogy akkor is ilyen bőszen nyomogatnának eszement szavazatokat migratelepítés-ügyben a baloldali nemzetellenesek, ha véletlenül – nagyon nem kívánom – az ő pártjaik alkotnák a magyar kormányt?

Soros miatt itt a coming outom - Vasárnapi üzenet, 2016. július 3.

A buzihéten szokássá vált az elmúlt években a coming out, így most közéletileg magam is coming outolok.

Miközben a buzik (nem lehet rájuk sértő az Ungár vs Kocsis per óta tudjuk megint végigriszálták magukat az UNESCO Világörökségének részévé nyilvánított Andrássy úton (ép elméjű és ízlésű ember nem tudja, hogy miért), aközben a magyar közélet azt a gumicsontot rágja, hogy akkor most ki akar kilépni (Lázár János + Kovács Zoltán) az EU-ból, meg hogy valóban ki akar-e lépni, meg hogy kinek és mit és hova és mikor üzent mindezzel.

Senki senkinek sehova.

Elmondták, hogy ha nem változik – az egyelőre csak az Egyesült Királyság kilépéséhez vezető – brüsszeli gondolkodás, döntéshozatali és cselekvésmód, akkor nem szívesen maradnának ezen intézményrendszer keretein belül – magánemberként. Ennyi.

A buzihéten szokássá vált az elmúlt években a coming out, így most közéletileg magam is coming outolok: 2003-ban NEM-mel szavaztam az EU-s tagságunkra. (Köszönet Simicskó Istvánnak, hogy akkor a Parlamentben szavazatával képviselte álláspontom.)

És akkor mi van?  – kérdezhetik joggal. Semmi.

Illetőleg mégis. Bár uniós ország európai polgára vagyok, mégsem kapok szót az Európai Parlamentben, mint George Soros, aki nemes egyszerűséggel bejelenti, hogy vonják meg (de legalábbis csökkentsék drasztikusan) tőlünk, magyaroktól a strukturális és agrártámogatásokat, és fizessen évente 30 milliárd eurót a komplett EU a migrák eltartására. A spekuláns még azzal is kedveskedik, hogy tanácsot ad Budapestnek: vessen ki migraadót.

Újabb és erős érv az egykori szavazatom mellett. Régóta vallom, hogy hamarabb bomlik fel az EU, minthogy Magyarországon a hivatalos fizetőeszköz az euró legyen, de hogy ennek beteljesülése ennyire közel legyen, arra nem számítottam.

De ami a legriasztóbb – ezen brutális Soros-ármánykodáson túl – az az, hogy a Brexit nem gondolkodásra és szélsebes váltásra ösztökéli Brüsszelt, hanem sebnyalogatásra, szkanderezésre. Közben meg a demokratikus-européer csalás kiderülése után lehet, hogy elszakadáspárti (Szabadságpárt) elnöke lesz Ausztriának, a fapapucsos hollandoknál a legnépszerűbb politikus EU-ellenes, Le Pen asszonynak sem kell elnökké választása esetén 5 percnél több, hogy kiírja a referendumot.

Ezek meg ülnek ott, mint a balga belgák Gareth Bale cseleinél a földön, és jegyzetelik Soros szavait.

Nem mindig örül az ember, amikor kiderül: megérzése és voksa egykoron mennyire jó volt. Most sem örülök, csak sajnálom magunkat. De migra-ügyben még Soros miatt sem engedek!

Stadionozás - Vasárnapi üzenet, 2016. június 26.

Csúri Ákos
2016.06.26.

De előtte Storckot és Dárdait tüntessék ki a Hősök terén! Mert megérdemlik. És ha mentalitásuk – akaratuk, precizitásuk, szerénységük és pozitív szemléletük – az élet és az ország más területein is mintaként szolgálnak, akkor…

Azt semmiképpen sem állítom, hogy a stadionépítési program miatt szerepel úgy a magyar labdarúgó válogatott az EB-n ahogy látjuk, élvezzük, szeretjük meccsről meccsre. De! Hogy a kettő a jövőben összefügg majd, abban egészen biztos vagyok.

Miért?

Azért, mert a siker – reményeim szerint – százszoros erőbedobásra készteti a hazai játékosokat, a nézők ki lesznek éhezve a stadionélményre, kezdetben egészen biztosan varázslatos hangulat lesz, Kovács Józsiéknak meg kutya kötelességük lesz a belüket kitenni a pályára. A hazai, fejlődő körülményeket, infrastruktúrát minden válogatott játékosunk – élükön a változás origójával, ifj. Dárdai Pállal – kiemeli, tehát a kormányzati logika helyesnek bizonyult. Ettől még képesek a centerek 2 méterről is az üres kapu mellé lőni a Mennyeiben, de azért a remény hal meg utoljára…

A másik ok Bernd Storck válogatási módszere. Esetében tényleg igaz: bárki bekerülhet. Szalai Ádámot magyar edző egészen biztosan nem hívta volna be a közönség kemény reakciói után, egyetlen ember volt, aki töretlenül kitartott mellette: a szövetségi kapitány. És Szalai küzdős, erőszakos gólja törte meg a megilletődöttség jegét, és indította álomútjára a csapatot.

Ebből az is következik, hogy kijelenthető: a magyar edzői kar úgy, ahogy van megbukott. Tolódás ide, szögletvariációk oda, az elmúlt 30 év önbecsapós, üzleti felfogású, fekete zsetonos, zsebből zsebbe lejattolós foci alibije kíméletlen tükröt kapott: egy futballilag Németországban felnőtt Dárdai és egy tősgyökeres német az, aki a helyünkre tett. A Fradiban Doll szintén eredményes és szép játékot rak össze, a szerb Vignjević Újpesten próbál futballra emlékeztetőt kreálni (van még hova fejlődni, lásd a legutóbbi bajnokság 30 pontos különbségét a két csapat közt a zöld-fehérek javára), a Vidinél most a norvégmintás pulóverre esküdnek, míg a Vasasnál a Storck ajánlotta német tréner tanította meg küzdeni és bent maradni a csapatot.

Szóval a stadionépítés fontos lépés, különösen, ha azt nézzük, hogy az EB-láz olyan bevételeket generált, amelyek majdhogynem nullszaldóssá teszik költségvetésileg ezeket a beruházásokat. Most tényleg van esély arra, hogy ősztől családok menjenek ki a meccsekre, hogy hangulat legyen Debrecentől Kispestig.

De előtte Storckot és Dárdait tüntessék ki a Hősök terén! Mert megérdemlik. És ha mentalitásuk – akaratuk, precizitásuk, szerénységük és pozitív szemléletük – az élet és az ország más területein is mintaként szolgálnak, akkor…

Miért, ki miatt intettek be a britek?

Sokan találgatják, hogy mi vezetett a Brexit-hez. Sok ok, ez nyilvánvaló. Orbán Viktor szerint alapvetően az, ahogy Brüsszel a népvándorláshoz, migránsáradathoz állt. De szerintem ez nem csak Brüsszel, úgy általában. Vannak személyek is, akik megtestesítették a kiválás tényleges okait. Így aztán többféle olvasata lehet annak, hogy miért is intettek be tegnap a britek. Talán miatta. Jean-Claude Juncker az illető. 

Címkék: Publicisztikák

Lehet buzizni! (Veled vagyunk, dr. Kocsis!) - Vasárnapi üzenet, 2016. június 19.

Van egy tisztességes, heteroszexuális családapa, akit egy egykor – a hírek szerint – igen „nagyétvágyú” nőből lett férfi a nagy nyilvánosság előtt „melegnek”, azaz buzinak, homoszexuálisnak titulált. A szerencsétlen, megtámadott közszereplő természetesen bírósághoz fordul, és annak rendje s módja szerint meg is nyeri az elsőfokú pert.

Ám a buzi reklamál, és másodfokhoz fordul.

Ott meg egy született idióta, Soros-pc szemléletben vergődő bíró az alábbi ítéletet hozza: a közszereplő heteroszexuális (tehát NEM buzi, nem meleg, nem biszex et cetera), de nem sértő rá nézve, ha nagy nyilvánosság előtt azt mondják rá, hogy buzi, meleg, biszex, et cetera.

Oké. Akkor most mondjuk azt, hogy ez a bíró buzi. Meleg. Transzvesztitákhoz vonzódik. Mondhatjuk, mert mindegy, hogy igaz vagy sem, de ennek az elvetemült gazembernek ez nem lehet sértő.

Ja, hogy a közszereplőnek – nevezzük nevén: dr. Kocsis Máté polgármesternek – van egy kisfia, aki mondjuk, ha évek múlva beüti a gugli keresőbe az édesapja nevét, akkor azt olvashatja, hogy az apja buzi, miközben azt tapasztalja a mindennapokban, hogy normális, polgári családban élnek együtt? Ja, hogy majd megkérdezi a kislegény, hogy apa, mi az a buzi? Akkor hol lesz ez az elvetemült, kibaszott liberális bűnbanda a bíróval meg Ungár Klára bácsival (aki nem mellesleg – hiteles, az érintettől származó elbeszélés alapján – terhes nővel kezdett ki egykoron a liftben…) az élen? Odaállnak-e a kisfiú elé, hogy bocsika, mi csak közéleti-politikai szórakozásból mondtuk apádra, hogy meleg?

Állnak a frászt.

Így aztán a bírói döntésnek egyetlen érvényes olvasata lehet minden, az értelmetlen pc-be beszorult, jó érzésű polgárnak: nyugodtan lehet buzizni. Ha egy buzira azt mondjuk, hogy buzi, az nem sértő. Ha egy nem buzira is azt mondjuk, az sem sértő.

A buzi kifejezés mostantól nem sértő.

Ebben az alantas és ócska perben ez lett az egyik végkövetkeztetés. Ami persze egyáltalán nem boldogíthatja sem a meghurcolt dr. Kocsis Mátét, sem a családját. Az viszont biztos, hogy több millió egészséges és jó érzésű polgár nevében szolidaritásunkról biztosíthatjuk őt. 

Klub az OPNI-ban: Dániel Péter, Farkasházy, Bartus és index

Igazából egy laza k.anyátok szaladna ki az ember száján, de persze nem mond ilyet. Tovább is léphetnénk azzal, hogy ki a f.szom az Dániel Péter, Farkasházy Tivadar, Bartus László, meg Tóth Gergely, de nem lehet, mert legalább egyszer szedjük már csokorba a legfrissebb Magyargyűlölők Klubja alapító tagjait. De ne jegyezzük meg őket, mert annyit nem érnek… 

A tegnapi fényes labancverés (44 év után Európa-bajnokságon részvétel és győzelem) után szinte egy emberként örült minden magyar – olyanok is, akik nem ismerik, szeretik a focit. Mert minőségi teljesítmény hozta a nagyon régen várt sikert, ami büszkeséggel töltötte el a jóérzésű embereket.

Kivétel ez alól az Izraelbe „emigrált” szoborrongáló, hájpacni ügyvéd, Dániel Péter, aki a Facebookon a következőt bírta leírni:

„Döbbenten, dermedt lélekkel figyeltem, ahogy ma a szerencsétlen magyar nép szinte egy emberként térdelt le a diktátor lába elé. Mert bizony ezt tették, amikor a ma esti, pitiáner és érdemtelen focigyőzelmet éltették. Hitetlenkedve figyeltem, ahogy eddig általam értelmes embernek, karakán, kritikus demokratának tartott egyének is eksztázisban ünnepelték ezt a szar magyar focit. […] A magyar nép megérdemli a sorsát. A diktátor pedig gúnyos mosollyal figyeli ostoba alattvalóit… Jó éjszakát!”

Nekünk jó volt. S neki? Önmaga zsírjában fröcsögő idióta. Vagy csak az fájt neki, hogy Izrael nem tudott kijutni a selejtezők B csoportjából? Végül is, ez Európa…

Ugyanebben a közösségi médiában a raccsoló, önmaga kínkeserves poénjain is már vagy két évtizede nem nevető, Mimi asszony férje, Farkasházy Tivadar is klaviatúrát ragadott. (kár volt):

„A BAYER ZSOLT BARÁTI KÖRNEK

A mi milliárdjainkból gyalázkodó Magyar Idők nyomós okkal felmelegítette nyolchónapos, s jó emberek által rögtön félremagyarázott szavaimat. Soha sehol nem mondtam ugyanis, hogy boldoggá tesz, ha kikapnak a magyarok. Miért állítanék ilyen őrültséget? Megtévesztett embereknek akkor se kéne ilyen stílusban reagálni, elmebetegekkel pedig nem vitatkozom. Akinek meg nincs érzéke az iróniához, nem tudom megnevezni a boltot, ahol kapható. […]Orbán országlásáról pedig két bármilyen szép gólért sem fog megváltozni a véleményem. Hiszen Szalai nem azért pöckölte be olyan zseniálisan, és a ballábas Stieber sem azért emelte be jobbal olyan bravúrosan, mert Kisvárdán is épül egy stadion Sesztáknak. Akkor Rákosit is szeretnem kellene Puskás, Kocsis és Hidegkuti miatt? Na, ugye!”

Szerinte ki az ma Magyarországon és a világ magyarlakta településein, aki azt gondolta, hogy Stieber a stadionprogram miatt rúgott gólt? Tényleg ennyire meghülyült 70 éves korára? A jelek szerint, tényleg… Gondolom az olimpián majd Hosszú Katinka és Gyurta Dániel ellen szurkol majd, merthogy hazánkban is egyre több uszoda épül…

Aztán ott van az egyszemélyes Bartus-média, az egykori hitgyülis, óceánon túlról kurvabátor Amerikai Népszava: Miért nem szurkolunk a magyar válogatottnak? című dolgozatával:

„Nem azért, mert nem vagyunk jó magyarok, vagy pláne nem azért, mert nem vagyunk magyarok. Azért nem szurkolunk Orbán csapatának, mert ezt a csapatot nem érezzük magunkénak. Ennek a csapatnak a sikere nem a magyar nép, hanem Orbán sikere lenne. Ezt pedig nem akarjuk. Ez a csapat, gondoljanak bármit a játékosok, nem a magyarok, hanem Orbán csapata. Érte játszanak. Ebben a csapatban a magyar adófizetők több százmilliárd forintja van, a stadionokkal együtt, amelyeket Orbán a magyar nép megkérdezése nélkül saját elhatározásából épít, mert neki ez a hobbija. Ezek a stadionok a diktatúra jelképei. Azzal, hogy a létszám bővítésének köszönhetően Orbán csapata kijutott az Európa-bajnokságra, mindezt igazolva látja. Ha ez a csapat a legkisebb sikert is eléri, akkor az Orbán lopásait, sikkasztását, a tao-nak nevezett befolyással való üzérkedést szentesíti utólag. Ez a magyar válogatott egy diktatúra önigazolására szolgál, és azért nem szurkolunk neki, hogy a diktatúra ne tudja ezzel igazolni magát. A magyar emberek tömegei halnak meg a magyar egészségügyben úgy, hogy nem kellene meghalniuk, mert Orbán stadionokra és erre a csapatra, a gyengén teljesítő sportágra költötte a magyar emberek pénzét. Azért nem szurkolunk, hogy ez feledésbe merüljön azzal, hogy egy meccsen nyer a csapata. Az oktatás olyan helyzetbe került, hogy a mindent eltűrő tanárok is lázadnak, mert már nem volt kréta, nem volt fűtés és világítás. De biztos, hogy elég labda volt Felcsúton. Azok a demokraták, akik nem látnak mást, csak a Magyarország feliratot, és hazafias vagy sportbaráti kötelességüknek érzik, hogy az Orbán-csapatnak szurkoljanak, máris beleestek Orbán több százmilliárdból állított csapdájába, hogy bennünket maga mellé állítson, nekünk közös ügyünk legyen egymással, keveredjünk össze vele, és mi azért szurkoljunk, amit ő ad nekünk. Ne legyen különbség elnyomó és elnyomott között, érezzük magunkénak azt a rendszert, amely jogainktól és méltóságunktól foszt meg. Mi nem esünk ebbe a csapdába. Sajnáljuk azokat a futballistákat, akik önhibájukon kívül estek abba a helyzetbe, hogy egy diktátor dicsőségéért küzdjenek. De megkapják érte a pénzüket. Válogatott játékosnak sem kötelező lenni egy diktatúra csapatában. Mi nem ellenük, hanem Orbán ellen szurkolunk, és azt kívánjuk, hogy ahányszor pályára lép ez a csapat, 10:0-ra kapjon ki. Nem azért, mert nem szeretjük Magyarországot, hanem azért, mert szeretjük. A diktatúrák a sportsikerekkel hosszabbítják meg létüket. Ma este tehát „Hajrá Ausztria”, és azt várjuk, hogy minél előbb essenek ki, hogy Orbán megszégyenülve, és ne diadalittasan térjen haza. Az olyan ország, ahol a parlament bezár, mert a diktátor az Európa-bajnokságra megy, saját sírját ássa, ha a diktátornak szurkol. Majd eljön az idő, amikor szabadság lesz, nem a diktatúra irányítja a sportot, hanem piaci viszonyok között működik belső autonómiával, akkor majd lelkesen szurkolunk a magyar csapat sikereiért. És kitalálunk valami más buzdítást, mert amit Orbán kisajátított, azt még a szánkra sem vagyunk hajlandóak venni”.

Dániel Péter

Valahogy a meccsen az látszott, hogy a nemzeti címeres mezt magukra húzó fiúk nem törődtek azzal, hogy diktatúra csapatában játszanak-e vagy sem, csak arra figyeltek, hogy egymásnak passzoljanak, segítsék egymást, és ha lehet, akkor gólt rúgjanak. Sikerült. Így aztán a „diktatúra” csapata 2:0-ra legyőzte a „demokrácia” csapatát. (Most hagyjuk is a szavazatok újraszámlálását…). Szóval, Bartus, szar napod van. És én ennek örülök, itt, a „diktatúrában”.

Ha hasonszőrű hülyével akarsz találkozni, akkor olvasd el ezt az indexen. Te biztosan jobb kedvre derülsz…

„Index: Ne féljen bevallani, ha a magyar válogatott ellen szurkol!

Persze, harminc éve nem voltunk világversenyen, meg a nemzeti érzésnek felül kell emelkednie a politikán. Mégis sokan vannak, akik úgy érzik, annak ellenére, hogy nagyon jó lenne végre-valahára átélni már valami tényleg autentikus, tényleg katartikus, tényleg össznépi sikert, végső soron minden egyes Eb-pont a fideszes elit hamis önigazolását szolgálja. Igazolja a lepusztuló kórházak szomszédságában emelkedő üres stadionokat, a fideszes hűbérben lévő semmirekellő klubokat, a közpénzből költekező futballoligarchákat. És sokan úgy látják, hogy bár a politikai vezetők a világ legdemokratikusabbnak tartott országaiban is szeretnek focisikerekben sütkérezni, Orbán Viktor más. Ő maga a magyar futball; aki egész önképét futballfrázisokból építi fel, a háza végébe stadiont emeltetett, fiából profi focistát akart faragni. És sokaknak nincs kétsége afelől, hogy az Eb-n minden egyes megszerzett magyar pontot Orbán ugyanúgy a saját sikereként fog beállítani, mint ahogy az utolsó szavazatig kisajtolt minden propagandalehetőséget a 2013-as árvíz során mutatott nemzeti összefogásból. Nem az a célom, hogy egyik vagy másik narratíva felett állást foglaljak, tényleg nem. Viszont arra fel akarom hívni a figyelmet, hogy bár a nyilvánosság előtt sokszor nem vállalható, 2016 Magyarországán mégis méltányolható, ha valaki a válogatott ellen szurkol”.

Ígérem, többször nem adok teret a Magyargyűlölők Klubjának. De egyszer, egyetlen egyszer idézni kellett őket így egyben, csokorba gyűjtve. Hogy lássa mindenki – normálisan gondolkodó jobb- és baloldali, vagy éppenséggel teljesen apolitikus és semleges egyaránt – mennyi hülye mozog még szabadlábon. Örömhír, hogy a kormányzati szándékok szerint, hírlik legalábbis, bizonyos funkcióiban újra kinyit az OPNI. Ott őket akár össze is lehetne gyűjteni, hogy ápolók vigyázó őrizetében idézhessék Thomas Lievent: Ha én ezt a klubban egyszer elmesélem…

És hajrá magyar válogatott! Büszkék vagyunk teljesítményetekre és szerénységetekre! Köszönjük!

Mi a fontos? - Vasárnapi üzenet, 2016. június 12.

Csúri Ákos
2016.06.12.

A fontossági sorrend nagyon fontos. A kérdés csak az, hogy ezt miképpen állítja fel magában az egyes ember. És ebben, persze, különbözünk. Van, aki önmagától indítja az építkezést, mondván, hogy a legfontosabb az, ami nekem jó. Utána jöhet a család, a baráti kör, a lakóhely közössége, majd az országé, végül pedig a nemzeté és a kontinensemé.

Mások, például a szépségkirálynők, nem aprózzák el, rögtön a világbékénél kezdik.
Nehéz kérdés, hogy melyik út a jó. Jobb. Eldönteni nem is tisztünk.
Éppen ezért nem értem, hogy miért van az, hogy hosszú hónapok – indokolt – követelése és tárgyalásai után megszülető – amúgy nagyon is komoly – eredménynek sem lehet örülni, akár csak két percig.

Másról sem hallottunk, olvastunk, hogy mennyire alulfizetettek az egészségügyben dolgozók. Orvostól beteghordóig. A ténnyel senki sem vitatkozott, a megoldás mikéntjét látták különféleképpen az érintettek. A kormány dolga az volt, hogy újabb társadalmi feszültségek generálása nélkül rendezze a problémát, míg az érdekvédők (szakszervezetek, szakmai kamara) gőzerővel azon volt, hogy a lehető legtöbbet – de racionálisan – préselje ki a lehetőségekből.
Elégedetten állt fel mindenki az asztaltól, amikor egymás tenyerébe csaptak.

Egyedül a fekete nővér, az egykori R-GO rajongó, Gréczy Zsolttal fotózkodó, DK-gyűléseken szónokló, korábban már bukását és visszavonulását bejelentő, majd „közkívánatra” visszatérő Sándor Mária volt az, aki élből támadta az egész megállapodás.

Ami, amúgy 2 év alatt 200.000 forintos emelést jelent a doktoroknak, míg az ápolók a 2012-es bérszint kétszeresét érik el 2019-re.
De ez sem elég. Akkor mi?

Vajon ennek a Sándor Máriának mi a fontos?
Ez a kérdés.

Trianoni firka - Vasárnapi üzenet, 2016. június 5.

Sírjunk-e még? Vagy sírni muszáj? Megoldható a megoldhatatlan? Veszi-e bármilyen kormány a bátorságot és egy – nagy valószínűséggel – kudarcra ítélt vállalkozásban nekimegy a párizsi békeszerződésnek? S ha igen, akkor melyiknek is? Az elsőnek? A másodiknak?

Van-e gyógyír Trianonra? Trianonra nincs. Az lelki seb, mély, leküzdhetetlen, felületi kezelésekkel – külhoni magyarok állampolgársága, választói joga – enyhíthető fájdalma, de meg nem gyógyítható. Amikor Tamás Ervin (a Népszabadság egykori főszerkesztő-helyettese, komoly, balliberális zsurnaliszta) egy Nagyítás-konferencián a Hold utcában bemondta, hogy a baloldalnak is tudomásul kell vennie, hogy Trianon mindannyiunk közös fájdalma (jó lett volna, ha ezt 2004. december 5-e előtt esetleg megírja…), akkor azt hittem van remény.

Ma úgy tűnik – nincs.

A trianoni békediktátum aláírásának napját immáron hatodik esztendeje a nemzeti gyász helyett a Nemzeti Összetartozás Napjaként kezeljük. Valahol rendjén van ez is.

A baj csak az ezzel, hogy – bár érezhetően ez a nemzeti emlékezetpolitikának része – országhatáron belül nincs összetartozás. A baloldal nem tud mit kezdeni Drasche-Lázár Alfréd örökségével. És soha nem is fog. Nem, nem, soha! Ők nem firkálták össze a múlt század nyolcvanas-kilencvenes éveiben a Kis-Trianon palota falát „Justice for Hungary” és „Vesszen Trianon!” szövegekkel. Nem. Ők meghunyászkodtak. Most meg inkább csendben vannak, hogy ne kelljen hangosan összetartozni.

Ha csak egyetlen, tényleg csak egyetlen, apró firkát odakaristoltak volna Kis-Trianon palota falára – de nem.

Kormányzati oldalon meg geopolitikailag ajánlott a csendes emlékezés.

De legalább mi leírhatjuk, kikiabálhatjuk, feszültséggel teli dühünkkel kitáncolhatjuk, kiénekelhetjük magunkból: Trianon fájdalmára soha nem lesz gyógyír. Nem, nem, soha! 

Ezeket a cikkeket olvastad már?