Csukott szemmel csak falnak mehetsz

A blogstar.hu irodalmi rovata tegnap Ady Endre örökérvényű versével tört be Dévénynél. Precíz önmeghatározása az oldalnak. Vélemények, nyitottság, befogadás és a fül, az olvasói igényeket megfogalmazó hangokhoz. Kellenek a hírek. A HÍREK. Ami nem minden esetben az, mint amit hírnek mondanak.

Nehéz egy vállalás ez.

Vakon vakítani csak ideig-óráig lehet, ám a fal előtt a vakítottak többsége megáll. A vakítók meg vakon nekimennek a falnak. A Blogstar szerkesztősége tiszteli a falat. Sem magát, sem másokat nem akar koppanásig vezetni.

Éppen ezért emelte most be a válogatott, valós híreket a főoldalára. Mellé már az értelmezéseket is megmutatja. Ki innen, ki onnan. S majd az Olvasó eldönti, melyik értelmezéssel ért egyet, vagy vitatkozik vele. És bátran megírhatja kommentben (ahogy eddig is), vagy akár egy saját blog indításában.

A Blogstar komolyan hisz abban, hogy az önkritika, a hibák, tévedések beismerése nem „a gyengeség” jele. Hanem a józanságé. Többször értekeztem már erről, s éppen ezért szolgált örömmel, hogy Lázár János (aki azért több mint egy egyszerű blogger…) két hete a Kormányinfón kimondta a Pető Intézet és három Magyarországra visszaköltöző család hátrányszenvedése kapcsán: „hibáztunk, tévedtünk, elnézést kérünk, megkövetjük az érintetteket és korrigáljuk a tévedésünket”.

Mindez miért lenne gyengeség, amikor az érintett dolgozók a havi átutaláskor feketén-feherén látták, hogy egy rossz besorolás miatt kevesebb bért kaptak kézhez? Lehet, hogy érintett kommunikációs-politikai agytrösztökben ez a gyengeség jele, a Blogstar szerkesztőségének szemében ugyanakkor a józan észé. Attól, mert valamiről hallgatnak, és úgy tesznek, mintha nem létezne, az a tapasztalati világban igenis létezik. És beszélnek róla. És ezek a szavak vokssá érnek.

És egyszer csak 2002-ben találják magukat a vakok.

Ez a szerkesztőség soha többé nem szeretné újraélni 2002 csalódását. Éppen ezért a maga szerény eszközeivel (őszinteség, hitelesség, nyitott szem és fül) mindent elkövet ennek elkerülése érdekében.

Nem gyengén.

Erősen.

Ezeket a cikkeket olvastad már?