Vonaton írt történelem

Csúri Ákos
2013.05.25.

Kisvárda és Csököly. Tatabánya és Kecskemét-Matkópuszta. Kaposvár és Kerkateskánd. Kisvárda és... Talán ezzel kellett volna kezdenem: Szeged. Igen, Szeged, mert ebből a városból indult el országjáró barangolására Csúri Ákos, aki élményeit irodalmi riportokban tette közzé most megjelent "Honfoglalók albérletben" című kötetében.

Csúri már nagyon fiatalon beköszönt a szegedi újságírásba, riportjai élményszámba mentek, jóval túlmutatva egy kezdő próbálkozásain. Mondhatom ezt „első kézből” hiszen egykoron, a Reggeli Délvilág főszerkesztő-helyetteseként elsőként magam csodálkoztam el azon, kéziratát olvasva, hogyan folyhat ki ennyi érett gondolatot mondatokba szerkesztett szó egy olyan ifjoncból, aki nem is oly régen még a Ságvári gimnázium padjait koptatta.

Aztán persze jött a szokásos történet: a fiatalember vonatra szállt, és meg sem állt Budapestig, ahol már több mint húsz éve mártózik irodalomba, politikába, kommunikációba (csak hogy korszerű is legyek). De ami a legfontosabb - jegyzem meg könyve kapcsán -, hogy nem felejtett el vonatozni.

Minden tiszteletem azoké a politológusoké, társadalomtudósoké, történészeké, akik könyvtárak nyugalmában, statisztikákat, ünnepi beszédeket, pártprogramokat böngészve igyekeznek elmondani nekünk, hogyan is alakult hazánk sorsa a rendszerváltozás óta. Mondom: minden tiszteletem, csak éppen kevés érdeklődésem köt hozzájuk. Mert túlságosan racionálisak, átpolitizáltak, hogy azt ne mondjam: pártosak. Csúri sem tagadja meg, hogy a konzervatív oldalon találta meg a helyét, de ez a könyvéből nem igazán derül ki.

Csúri vonatozott, nézte a tájat, ahol kedve támadt, leszállt az állomáson. Egyszerű hétköznapi emberekkel beszélt, hogy bebizonyítsa: senki nem hétköznapi ember - mindenki egy olyan életút, ami egyediségétől válik csodálatossá. Sorsokat térképezett fel, rácsodálkozott dolgokra, kérdezett, hagyta beszélni az embereket, és - úgy vélem - eszébe sem jutott, mondjuk Gávavencsellő vasútállomásán, hogy ő most egy furcsa történelemkönyv egyik fejezetéhez gyűjti az anyagot.

Kérdezett, mert érdekelték az emberek, és megírta történetüket, mert ma is érdeklik az emberek. Az is, aki ezernyi reménnyel vágott bele az új életbe, amikor a vörös csillag helyére a Szent Korona került, ám álmai gyorsan szertefoszlottak. És az is, aki szocializmusban kiépített kapcsolataiból építkezve vált olyan sikeres kapitalistává, hogy az MSZMP-t említve kacsalábon forgó villában még gyorsan forgatható köpönyege alatt is kirázza ki hideg. Megszólal a könyvben olyan, aki a nagy magyar focipálya bal, és az, aki a jobboldali térfelén rúgja a labdát. De olyan is, aki csak a partvonalon kívülre szorítva figyelheti, mégis milyen eredmény születik a mérkőzésen. Az egymást követő írásokban találkozunk bányásszal, juhásszal, pappal, tudományokban jártas emberrel, és Csúri írásaiból kiderül: mindenkivel egyformán megtalálja a közös hangot.

Ami pedig egy szegedi számára különösen fontos: a nagy vonatozás közben Csúri sokszor hazatalál a Tisza partjára, és olyan történeteket kínál, amelyek a nem is olyan régen volt Szeged életét idézik fel. Így például megtudjuk, miért és hogyan zajlott a 90-es évek elején a „nagy szegedi sajtóháború”, miért vált ki Szegedből Algyő, és ez milyen változásokat hozott az „olajfalu” életében, hova indult Négyökrű bácsi Mórahalmon, amikor meghalt. Elvisz Csúri Nagyfára, börtönrácsok közé, és beszél a hőssé emelt juhászlegényről, Stadler Józsi „bácsiról” is, aki húsz évvel később éppen ebben a börtönben töltötte második rabságát. Aztán szó esik Magda Marinkóról is, áfacsalókról, imádkozó rablóról. Ebben a színes forgatagban úgy érzi magát az olvasó, mintha egy Bohumil Hrabal regény kellős közepén ülne, és csak néz ki a fejéből, mert olyan hihetetlen történetek követik egymást, amilyenek korábban a nagy cseh mesemondó fejében születtek meg.
Csak éppen Csúri történetei nem mesék. A magyar valóság részei. Apró mozaikok rólunk, magyarokról, amiket nem csupán az ország megismerését fontosnak tartó olvasók figyelmébe ajánlok jó szívvel „összerakás céljából”. Hanem azoknak is, akik fent a magasban hajlamosak csak számokat, megoldandó problémák halmazát látni emberek helyett. Hogy tudják: minden igen vagy nem szavazat a parlamenti, önkormányzati terembe telepített szavazógép megnyomásakor igenis emberek sorsáról dönt. Legyen az üvegfúvó, sírásó, tudós, netán makkos cipős vállalkozó.

És hogy miért Honfoglalók albérletben a könyv címe? Ígérem, mire elolvassák az egyébként nagy műgonddal tervezett és összeállított kötetet, megtalálják rá a választ. Pontosabban: mindenki a saját maga válaszát...
(Csúri Ákos: Honfoglalók albérletben - Gondolat kiadó, 2014 - A könyv megjelenését a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal támogatta)

Bátyi Zoltán
(Hír24, Szeged, 2014. március 14.)

dunaujvarosi-hirlap-20140514.pdf

kereszteny-elet-20140601.pdf

konyvjelzo_alexandra-201404.pdf

A könyv korlátozott számban rendelhető. Érdeklődni a cvikkermedia@gmail.com címen lehet.

Címkék: Könyvek

Arany, ember

Csúri Ákos
2010.05.25.

Ex oriente

Jókor voltam jó helyen, - zárja rövidre a magyarázkodást a magyar aranyember, a sokszoros milliárdos. Indokolni tudná ugyan még vagy tíz nyelven: angolul, németül, franciául (hisz diplomata volt), oroszul (Moszkvában tanult), hollandul (kutatta a Holland Kelet-indiai Társaság dokumentumait, dolgozott Belgiumban is), és persze japán meg khmer, thai, vietnami és lao nyelven, hisz Indokína szakos volt az IMO-n. És szorgalmas, céltudatos, tevékeny, törekvő.

Délkelet-Ázsiában él vagy 650 millió ember. Sok elemző szerint a következő évszázad Ázsiáé: Kínáé, Indiáé, Japáné. Aki errefelé figyel, nem csalatkozik.

A Zelnik-gyűjtemény e térségben keletkezett, de Nyugat-Európában kerekedett ki, amikor a hajdani gyarmati adminisztáció, a francia, német, belga, holland, angol nagyszülők leszármazottai, „az unokák” piacra dobták az örökséget, hiszen őket már sem érzelem, sem nyelvtudás, sem hagyomány nem kötötte Indokínához.

A híres aranymaszk kiállítás volt a műgyűjtő belépője. Műtárgy vagyonát minimum másfél milliárd USA dollárra becsülik.  Most ezt Zelnik István tudományosan feldolgoztatja, publikálja (mintegy húsz kötetben), alapít egy délkelet-ázsiai kutatóintézetet, finanszíroz az ELTÉ-n egy  délkelet-ázsiai tanszéket, ide ösztöndíjakat ad, koncepcionál egy világlapot Délkelet-Ázsia művészete címmel, és persze jövőre startol az Aranymúzeum az Andrássy úton. (Ne is beszéljünk a kambodzsai tervekről: a 10 ezer hektáros ültetvénygazdaságról vagy a hajdani főváros, Koh ker feltárásáról.)  

Alapos ember. Aranyember.

Bölcs István

 

Néha a Lehel téri Rámpa söröző típusú műintézményekben is bukkanhatunk milliárdos vagyonú, trendi világpolgár, múzeumalapító, művészetpártoló nyomára. És nem is kell mélyen a korsó fenekére néznünk. Az Arany, ember című kötet kitűnő szerzője, egykori kollégám, Csúri Ákos többek között a hogyant is elmeséli. De nem elsősorban azt. Dokumentumokkal tűzdelt, izgalmas életmű portréjában dr. Zelnik Istvánt mutatja be, hogy megismerhessünk egy modern kori Jelky Andrást, vagy Benyovszky Móriczot, aki Délkelet– Ázsiában épp úgy honos, mint Budapesten, amelynek Andrássy útján hamarosan fantasztikus gyűjteményének otthont adó múzeumot nyit.

Aki elolvassa a könyvet, elemelkedhet a hétköznapoktól. Szárnyalhat kicsit.

És lehet-e ennél vonzóbb ajánlat 2010 Magyarországán?

Borókai Gábor (A Heti Válasz főszerkesztője)

Amiről ez a könyv leginkább szól, nem az én világom. Idegen tőlem mint a hazai és európai középkor kutatójától anyaga, az a kulturális hagyomány, amelynek emlékeivel a Néprajzi Múzeum Aranyba rejtett arcok című kiállítása szembesített. Nehezen találtam kritériumokat a nagyrészt a klasszikus antikvitáson alapuló európai rokon művek és az Ázsiából származók hasonlóságainak és különbségeinek magyarázatára. Tudom, hogy ezeket elsősorban Zelnik Istvántól várhatom: a gyűjtő, különösen a tudatos, a befogadás legilletékesebb kalauza. Elidegenít a közönséget annyira lenyűgöző „kincs”, az anyagi érték istenítése is. Magam leginkább a művészi kvalitás mint szellemi jelentés befogadásához várok szempontokat. Ennek ellenére alig tudtam letenni a könyvet mint bevezetést a társadalom egy számomra ismeretlen szegmensébe s – nemcsak Ázsiában (melynek e térségéről valaha André Malraux La voie royale című regényét olvastam izgalommal) – egyszerre egzotikus viszonyokba és személyes élmények nagyon közeli hátterébe is ad bepillantást. „Aranyba rejtett arcot” láttat.

Marosi Ernő művészettörténész

A könyv korlátozott számban rendelhető. Érdeklődni a cvikkermedia@gmail.com címen lehet.

Címkék: Könyvek

Jegyzetlapok

Csúri Ákos
2010.05.25.

Nem mondom, váratlanul ért a felkérés. Persze számíthattam volna rá, ha korábban tudok arról a lehetőségről, ami az Olvasó kezében tartott, meglehetősen vaskos kötetet eredményezte. Évtizednyi válogatás. Biztos lehet benne, a publicista kritikai érzéke csak finomult. Mint ahogyan abban is, hogy nézőpontja, erkölcsi alapja jottányit sem változott. Legfeljebb megszilárdult.

Elképesztő, az idő múlásával sem lankadó alkotóerő hajtja a szerzőt. Az utóbbi néhány évben inkább az elektronikus médiában tevékeny, de végig az írás fontosságát tartja szem előtt. Egyszerű hitvallás: minden a betűkön alapul. Ebben a tekintetben – különösen pedig napjaink akárkiből sztárocskát gerjesztő média-világa tükrében –, csudabogár. Olyan újságíró, aki jó tévés. Olyan tévés, aki jó rádiós. Olyan rádiós, aki jó újságíró. Mindenhol elismerik tehetségét, ám sehol sem fogadják be teljesen. Zavarja a kollégákat, hogy nem a köpönyeg forgatása miatt kap szót (képernyőt, mikrofont) megannyi helyen. Ez persze önmagában is kivívja sok szem ferde nézését. Mint ahogy az is, hogy megalkuvást nem ismer, ami imádott betűi hitelességét illeti. Ugyanis, kérem szépen, a betű kétélű fegyver. Nagy tehát az író felelőssége. Csúri Ákos nyíltan vall színt.

Amikor támadják, egyből nekik akar esni. Riposztozni indulatból, hitből, meggyőződésből. Igazságból. Cáfolni a nemtelen állításokat. Végül mindig lehiggad. Hungarikummá lett, idegen elleni védőreflex: a cáfolat alátámasztja az állítást. Akkor inkább a csend, inkább belenézni egy újabb bal-egyenesbe. Jobb-horogba, akár. Innen is, onnan is jöhet a pofon. A gerinc mégis egyenes marad. Hiába, keserű az igazak vigasza: csendben tűréssel lehet a legnagyobbat visszaütni.

A szerző első gyűjteményes kötetéhez (Temessetek szabadon!) Szántó Ferenc írta – bevezetésképpen – „magányosság” című ’félpercesét’. Eltelt nyolc év, de szavai ma is igazak:

„ez a fiatalember azért mászkál országokban (könyvtár, kocsma, lakótelep, híres ember, és a némák), hogy valamiről tudósítson. úgy tűnik nem csak arról, ami neki fontos.

fontos ez mindannyiunknak. amit olvasni fognak rólunk és róla szól. egy fiatalember, aki úgy döntött, hogy néz és gondolkodik.”

Kis kiegészítésre szorul csak ez a pár mondat: lát is. S képes arra, hogy láttasson. Ráadásul nem csak egyetlen szemszögből.

 

[Ülünk a kocsmában. A szerző, a lektor, meg én. Csepelen. Már fűtenek, kint deresedik a fű. Zöld még, de nem sokáig. Obligát zajok: szombat este diszkóba vágyó pultos-lány („láttátok volna a régit, annak voltak aztán nagy mellei” - szól a lektor) dönget valami elnyűtt, de ab ovo gyengén muzsikáló (?) kazit. Közben megy a tévé. Made In Dzsunka szobaantenna hangyásan hozza be az adást, hiába az akadálytalan rálátás a túlparti hegytetőn csúcsosodó adóra. Csonttörés készül. Amolyan bosszú, néhány éve szenvedett, ám annál nemzetibb bunyósérelemért. Elégtétel a sportág egyik legnagyobb alakjának emlékére. A show elején stílszerűen az a rapper rappel, aki imádja Argentínát. „Bumm a fejbe!” Később kiderül, hogy nemcsak focisták jó színészek, hogy a bíró szava – még ha hülyeség is – szent, továbbá hogy akármi is történt, nincs ember a helyiségben (se nő, se férfi), aki kipróbálná az övön aluli ütést. Főleg nem profi-boksz címmérkőzésen. Hová is a bumm?

Mi nem ezért jöttünk. Sőt, ha tudjuk, alkoholmentes sör nincs (de, van, csak vásárolni kell a diszkontban, hogy a kedves vendég fogyaszthassa felárral, ha már ahhoz támad kedve), nem is jövünk. Nekünk ugyanis fejezet címeket kell alkotnunk! Hat egység elé keresünk frappáns, esetleg (bár nem feltétlenül) kifejező címeket. Egyre fogy a cigi. Ötletek repkednek. Kissé vontatottan. Végül kikötünk egy tematikus szál, mint vezérelv mellett: temető. Úgy is szabadon temettetted magad a múltkor, legalább átkötünk! Innen a morbiditás. Azaz hogy, innen is. Hiszen ami a fejezetcímek után következik, néha maga is morbid. De legalábbis végletes indulatokat gerjeszt. Mi hárman, akik ülünk most, az alkotói elégedettség eltérő méretű mosolyával arcunkon, tudjuk: a szerző vallja, megsemmisülésben van csak beteljesülés. Vagy az, vagy vigasz. Vigasz híján pedig csak a fájdalomból, a reményt vesztett kínlódásból menekvés. Egyébként ez is közös bennünk, bár szerintem én jöttem rá hármunk közül utoljára.

Dolgavégezetten indulunk. Találkozunk még, pont itt, ebben a könyvben, pár száz oldal múlva úgy is! Hazafele tartunk, pedig én mennék még. Minél távolabb: messzebbről hazatérve talán jobban várnak. Vigyázat, ez csak illúzió! Aki hazavár, a sarki újságostól jövet is ugyanúgy, ugyanazzal a szívvel vár.

Te, figyelj ide, nem lehetne átírni a végét a kedvemért is? Vigyetek engem is magatokkal. Ígérem nem fogok zavarni.]

Hat fejezet, hat látásmód. Tematikus rendezésben. Mégis, egyazon, mélyről fakadó meggyőződés hajtja valamennyit. Harminchárom éves fejjel, az ifjonti, puszta indulatoktól megszabadultan, az érettebb, átfogóbb rálátás birtokában már, de soha meg nem törhető tisztasággal.

Fogadják szeretettel ezt a kötetet! Ez, mi legkevesebb jár azért, hogy szót emel az ellen, ami felett mi elsikkadunk. Nem baj, ha az utolsó lapot is elolvasva, a könyvet lerakva, nem látjuk másként a világot. Az író úgy sem pihen.

Csapó, főcím indul.

Illich Lajos

Címkék: Könyvek

Gutenbergtől Spielbergig

Csúri Ákos
2010.05.25.

„Csúri Ákos és Illich Lajos tavaly megjelent kötete, mely a Médiaismeret és filmkultúra alcímet viseli, a szerzők szándéka, valamint a fülszöveg ajánló sorai szerint tankönyv és segédkönyv. Egyre több általános és középiskolában folyik mozgókép- és médiaoktatás, és az ország néhány egyeteme és főiskolája szaktanárok képzésével is foglalkozik.1 Létezik ugyan már néhány jól használható tankönyv és segédkönyv, de e fiatal tantárgy oktatói nincsenek olyan jó helyzetben, mint kollégáik, akik újabb és újabb tankönyvsorozatok tucatjaiból válogathatnak.2 Ezért minden új munka megjelenése a piacon hiánypótló lehet.(…)”

„A könyv tematikája átfogó, bejárja az információ fogalmától az írott és elektronikus média mai formájáig, valamint a mozgókép születésétől a multiplex-hálózatokig vezető utat. (…)”

„Összességében és egészében a könyvnek (…) ott a helye tehát a többi filmes könyv mellett a polcon minden iskola könyvtárában.

Jordán Helén, Metropolis, 1999

 

Címkék: Könyvek

Temessetek szabadon!

Csúri Ákos
2010.05.25.

Scriptor sorozat, Mécs László Könyvkiadó, 1995. Az első könyv. Publicisztika és riport gyűjtemény.

Címkék: Könyvek

Ezeket a cikkeket olvastad már?