Áder elnök első éve

Csúri Ákos
2013.04.30.

Esztendeje, 2012. május 2-án tartotta megválasztási beszédét (videón itt, elolvasható itt) dr. Áder János, Magyarország rendszerváltoztatás utáni ötödik elnöke. Aki legfiatalabbként, a rendszerváltó generáció szimbolikus képviselőjeként költözhetett a Sándor palotába, első elnöki ciklusát megkezdendő.

Eltelt egy év. És az Elnök nem hibázott. Tartotta magát elnöki ars poeticájához, a beszéd elhangzásakor vizionált, számomra akkor kikristályosodó államfői kép megtestesítéséhez.

Terézváros helye

Csúri Ákos
2013.04.27.

Figyelemreméltó esemény(sorozat) helyszíne mától a terézvárosi (VI., kerületi) Hunyadi tér. Egy cseppnyi békeidő zajongó világunkban. Ügyes PR-fogások, tanítani való egymásra épülés.

Nézzük, csak miről is van szó.

A korábbi szocialista-szabaddemokrata városvezetést – Verók Istvántól Fürst Györgyön át Hatvani Csabán keresztül az egykori jegyzőig – nyugodtan nevezhetjük Oktogon és vidéke ÁFÉSZ-nak, hiszen, mint boltosok az árujukkal, úgy bántak az Andrássy út és környéke épített örökségével, vagyonával. Ráadásul tették ezt akként, mintha a sajátjuk lenne. De nem.

És összeül a Bizottság…

Csúri Ákos
2013.04.10.

…csak sajnos nem a legendás A.E. Bizottság. Mert akkor még érteni is lehetne Viviane Reding asszonyság és Olli Rehn pénzügyi biztos politikai performanszait. Amelyek ugyan ellentétesek a betöltött hivatalukkal, de mint tudjuk, az A.E. Bizottság – egyik – ismérve pontosan az akkori konformista törekvések látványos felrúgása volt.

500 ezren, dalolva?

Az ember már csak olyan, ha érdeklődik a köz ügyei iránt, hogy igyekszik mindent elolvasni. Népszavától a Magyar Hírlapig, Magyar Narancstól a Barikádig, mindent, ami a print közéleti-politikai sajtóban megjelenik. (Már ameddig meg tudja fizetni…).

Így került kezembe a 168 óra heti száma, amelyben Sztankay Ádám druszáját, a Kossuth-díjas karmestert, Fischer Ádámot interjúvolja. És egy picit terelgeti kérdéseivel, imígyen:

„Sokan vannak, akiket ez az egész talán már egyáltalán nem is érdekel. Az elmúlt két évben ötszázezren mentek el az országból: ön is külhonban él. Ami viszont a jövő nemzedékeit illeti, közülük sokakat röghöz köthetnek majd egy darabig. Hacsak le nem lépnek már mindjárt az érettségi után, hiszen Európában több tandíjmentes egyetem is várja az unió ifjú polgárait. Nem lehet, hogy előbb-utóbb egyszerűen elfogyunk? Vagy csak egy fura klubocska maradunk?”.

Címkék: Publicisztikák