Gyermekeinkben a jövőnk - Vasárnapi üzenet, 2017.május 28.

Csúri Ákos
2017.05.28.

Hanczár János barátom óvodai logopédusként (is) dolgozott szorgos élete egy részében. Ott gyűjtötte az alábbi „gyerekszáj” szövegeket. Gyereknap alkalmából, örömmel adom közre: 

Évi: Szegény apa! Annyit dolgozik, mint egy rablószolga!

Dóri a zsiráf ketrece előtt: - De szép ez a civilizáció!

Évi: Engem anyu szült, Gábort pedig apu. 

Lili: Én csak annyit tudok, hogy a fiúk aranyosak, a lányok meg buták.

Laci: Anyukám vett a szülinapomra háromgombócos fagylajost.

Jancsi: Apa! Megcsípott egy szúnyog! Ki akarta venni a vérem.

                                      ***

- Apu! Miért szálltál le a bicikliről?

- Azért, mert meredek.

- Szállj csak vissza, majd én meredek.

                                         ***

- Mondd Juli, milyen az igazi nő?

- Segít apukámnak, mosogat, főz. Csinál, amit mondanak.

                                          ***

  - Mit hozott a tesód az iskolából?

- Hát hármast, ötöst, hatost, azután egyest. Hozott az mindent!

                                          ***

- Mi leszel, ha nagy leszel?

- Nem akarok azért se’ férjhez menni.

- Miért nem?

- Mert akkor veszekedés lesz.

- Mondd Ica, olyan férj nincs, aki nem veszekszik?

- De. Kati néni nincs jól kikészülve.

- Ki az a Kati néni?

- A barátnőm.  

                                          ***

- Neked mi a titkod?

- Az, hogy amikor nyaraltunk, és a stégről beleestem a vízbe, nem volt szabad megmondani, de aztán apu megmondta, mert anyunak mindent tudni kell.

                                             ***

- Óvó néni mindig valakire rászól, ha véletlenül kiabál!   

- Az volt a baj, hogy kimondtad: hülye.

- Te nem mondasz ilyet?

- Én magyarul beszélek.

                                              ***

- Voltál már szerelmes?

- Igen, a tesómba, de már leszoktam. Ha viszek neki valamit, mindig megver, de én is beütök neki egyet.

                                              ***

- Mondd Feri, voltál már szerelmes?

- Én igen. Nóriba.

- És te, Nóri?

- Én senkibe.

- Értem Nóri. És régebben kibe voltál szerelmes?

- A szomszédba. Ő nem szerelmes belém, de mindig átjön hozzánk.

- Mit akarsz mondani Feri?

- Nekem is van szomszédom!

                                              ***                        

- Mit jelent az, hogy vakmerő?

- Évi: Azt, hogy nagyon szerelmes.

- Ági: Hogy lehetne szerelmes, mikor vak, és nem talál egy darab fényet se’?

                                              ***

- Milyen a rossz felnőtt?

- Csinál esőt.

- Hogy lehet esőt csinálni?

- Pohárban feldobjuk és leesik.

- De buta is vagy! Berakják kancsóba, rászerelnek ilyen lyukat és sok lyukból jön a víz.

                                          ***

- Nekem három tesóm van és szeretnék még öt tesót.

- Ötöt? 

- Igen. Kevés az a három tesó, és fiú tesókat akarok!

- Miért pont fiút?

- Mert van egy kutyánk és az is lány.

 

                                           ***

- Mi leszel, ha nagy leszel?

- Én leszek zsaru. Imádok mindenkit elkapni, aki megölt valakit, vagy kirabolt egy bankot!

                                           ***

- Milyen a szép férfi?

- Én tudok egy szép férfit!

- Ki az?

- Bajszos, hófehér a haja, gépel, postán dolgozik. Ő az apukám.

                                               ***

- Ki otthon a parancsnok?

- Hát a főnök.

- Na jó, de ki a főnök?

- Egy férfi.

                                                ***

- Szokott valaki otthon iszogatni?

- Amikor a nagymama iszik, kicsikét begyogyózik, utána lefekszik és 27 órát alszik.

                                                

                                                  ***

- Mikor rosszalkodnak a felnőttek?

- Amikor apukám úgy iszik, mint a vödör.

- Az én apukám meg úgy iszik, hogy piázik.  

                                     

                                                ***

- Mi történt az óvodában?

- Kati rosszalkodott.

- Jó, de mit tett?

- Szotyit szotyogatott.

                                              ***

- Mi az a szerelem?

- Én már láttam!

- Hol?

- Hát a tévében.

- Mit?

- Azt, hogy szexiztek.

- Mi?

- Levetkőztek és csókolóztak.

- Az meg milyen?

- Rossz, de olyan vicces.

- Anyu észrevette, hogy te is nézed?

- Észrevette, de nem volt ott. 

                                          ***

- Apa! Hívd ide a lepkét!

- Nem hívom.

- Apa! Ugye tudod, hogy ezért szigorú vagyok rád!

 

                                               ***

- Mi az az ajándék?

- Én kaptam dudálós macit.

- Kitől?

- Hát apától, anyától, nagyitól, tesótól, vagy Laci atyától. 

- Most akkor melyikőjüktől?

- Na jó, erről ne is legyen szó!

                                      

                                                   ***

- Ki a legrosszabb Az óvodában? 

- Hát a Panni, az nagyon rossz.

- Mesélj róla! .

- Mindig azt mondja nekünk, hogy a te anyukád egy vén banya. Csak ránézünk és máris mondja: vén banya. Én nem tudom, hova kell vinni, de legfeljebb intézetbe kerül! 

                                          ***

- Ha nagykorúak leszünk, az anyukák öregek lesznek, meg az apukák, a nagymamát kivisszük a temetőbe, vagy meggyógyítják, nem tudom.

- Ez nem igaz! Karcsi bátyám már nagykorú és a nagyi mégse halt meg.

                                                ***

- Voltatok az állatkertben?

- Igen!!!

- No és mit láttatok?

- Láttuk a majmot, az elefántot, a medvét, a tigrist, a papagájt és az óvó nénit.  

                                                ***

 - Apu, van a tóban egy akkora, de akkora állat! Nagyobb, mint te!

 

Ébresztő, Kossuth-díj Bizottság! - Vasárnapi üzenet, 2017.május 21.

Csúri Ákos
2017.05.21.

Emléktáblát avattunk dr. Martin György tiszteletére tegnap. Hogy ki ő, arról a Kultúrvilág blog itt alapos összeállítást készített. A táncházmozgalom kicsiny hazánkban mintegy egymillió érintettjének nem kell bemutatni. Neki köszönhetjük, többek között, Kallós Zoltánt, Mátyás István „Mundruc” kalotaszegi táncost és általa a kalotaszegi legényest, és még megannyi adatközlőt.

És tanácsot.

Martin özvegyéről, Borbély Jolánról – az egykori kiváló táncosról, gyűjtőről, kutatóról, elmaradhatatlan, magát háttérbe szorító társról, aki ma ünnepli 89. születésnapját – az elmúlt hónapokban kezdtem portréfilmet forgatni Jótanács körút 20. címmel.

Mert a legendás Tanács körút 20. (ma már Károly körút) egyfelől volt otthona, menedéke táncosnak, zenésznek, gyűjtőnek – Kallós is mindig itt lakik, amikor Magyarországon jár -, másfelől itt kaptak életre szóló tanácsokat, jó szándékú kritikákat mindazok, akik a folklór és táncházmozgalom környékén felbukkantak.

Martin György tragikusan fiatalon, 1983. október 31-én, mindössze 51 évesen itt hagyott minket. Irgalmatlan publikációs listával, gyűjtések száz kilométernyi filmszalagjaival. Lényéért, tudásáért, azért, hogy melyikük intézetében dolgozzon, Kodály Zoltán és Ortutay Gyula versengett…

Ott állok az emléktábla előtt, amit egykori tanítványainak (és nem az államnak…) köszönhetünk, és azon tipródok magamban, hogy

vajon miért nincs Kossuth-díja annak az embernek, aki gerincet adva valami csodára nevelte sok-sok százezer honfitársunkat?

Martin és Borbély antikommunizmusa egyértelművé teszi, hogy 1990 előtt szó sem lehetett erről. Na, de 1990 után? Posztumusz? (Erre 15 év polgári kormányzás után az sem mentség, hogy a táncházmozgalom egyesületi szinten egy balos-liberális brancs kezébe került, sajnos).

Borbély Jolán jövőre lesz 90 esztendős. Biztos vagyok benne, hogy a protokolláris gratuláló táviratoknál sokkal jobban örülne annak, ha Martin György posztumusz Kossuth-díjat kapna. Mert rövid élete alatt is Kossuth Nagydíjas életművet hagyott hátra.

Nincs nekem bajom a könnyűzenészekkel, biztosan megérdemelte Lovasi András meg Kovács Ákos is a díjat, de…

De Martin György minden kétséget kizáróan érdemes erre. Halló Kossuth-díj (kiosztó-jelölő) Bizottság! Ébresztő!

Lesz-e második? - Vasárnapi üzenet, 2017. május 14.

Még nem tudom, hogy mi lesz hétfőn. Valószínűleg senki nem tudja megmondani, hogy a Bayer Zsolt által a Blogstaron összehívott kávézás hogyan fog elsülni. Eléri-e a célját? Egyáltalán: mi a célja?

Bayer barátom felhívása egyértelmű: beszéljék meg, hogy az egymást – ahogy az Ez a tuti nagyon találóan fogalmazott: „ki-ki a saját monitora mögül pocskondiázná” – verbálisan keményen osztó véleményvezérek polgári miliőben, egy (két?) kávé mellett miként látják a közbeszéd helyzetét, állapotát, hasznosságát, értelmét.

A felhívásra adott válaszokból kitetszik, hogy embernek nem lehet most fogalma arról, hogy mi fog történni. Ad absurdum, még a 11.00 órára hirdetett esemény előtt elkezdődhet egy kis utcai tüntetés-party (nagy divatja van mostanság) pro és kontra, gyaníthatóan ráharap az online média (a blogstar.hu is élőben közvetíti a diskurzust), még Csuhaj Ildikó is feltűnhet (ha másképp nem), így aztán egyetlen dolog kiszámítható: a kiszámíthatatlanság.

És ettől lesz izgalmas, érdemi az egész.

A kiszámíthatatlanság kezelése IQ-val.

Nehéz dolog.

De, persze, az is lehet, hogy nem történik semmi különös, leülnek, udvariasan beszélgetnek, Zsolt állja a cehhet és szép csendben hazamennek.

Engem csak egyetlen dolog izgat igazán: lesz-e második kávé?

Ugyanis az erre adandó válasz (talán már hétfőn koradélután) fogja meghatározni a közbeszéd milyenségét az előttünk álló években. 

Lányom orgonája - Vasárnapi üzenet, 2017.május 7.

Csúri Ákos
2017.05.07.

Lányom tegnap elballagott és hétfőn érettségit ír, ma meg anyák napja van. Körforgás az egész élet.

Vajon milyen anya lesz a lányomból? Honnan merít példát? Anyámból? A saját anyjából? A nagymamákból? A dédikből?

Megannyi, megválaszolhatatlannak tetsző kérdés.

Egyáltalán: mennyire életcél manapság anyává válni? A karrier, a világpolgári lét iránt vágyakozást felül tudja-e írni a gyermekvállalás szentsége? A nevelés, az óvás, a védés mindennapos feladata és kihívása?

Mindaz, amit ma – jobb esetben – mindenki megköszön az édesanyjának.

Az orgona jelkép lett. Szép is, illatos is. Ilyenkor hirtelen megcsupaszodnak a bokrok, a kerítéseken kívülre hajló orgonák sorsa megpecsételődik. Anyaköszöntő virággá válnak.

Nem szép látvány a csupasz bokor, de társadalmilag elfogadott.

És én nagyon szeretném, ha még sokáig így maradna, és nem virágoktól roskadozna május első vasárnapján.

Őszintén szeretném és kívánom, hogy a lányom ne csak adjon, hanem hosszú-hosszú évtizedekig kapjon is orgonát ilyenkor.

Akkor van értelme a körfogásnak.

 

Ujhelyi Pisti, a vérzivatarban - Vasárnapi üzenet, 2017.április 30.

Ujhelyi István felmondta a leckét a héten. Brüsszelben lehazaárulózta saját(?) hazája miniszterelnökét egy összefüggéstelen másfél perces (hírnév)beszéd keretében. Belpolitikát vitt egy nemzetközi eseményre.

Senkinek sem volt ínyére.

Nyugati demokráciákban az a szokás, hogy a belpolitikai vélt vagy valós szennyest belpolitikai színtéren teregetik ki. A magyar baloldal erre képtelen. Partizánjaik európai színtereket választanak, aminek aztán kint semmi, itthon meg a szokásos hozadéka van.

Pisti nem tanul ebből. Pisti talleyrandi bourbon. Semmit nem tanult, semmit nem felejtett. Pisti, miközben hazaárulást kiált, maga válik hazaárulóvá.

Mert a tét nem Pisti másfél perce.

Hanem az, hogy kik fognak Magyarországon élni. És a betelepítést milyen erők támogatják, erőltetik. Pisti erről egy árva szót sem szólt.

Pisti – sokadszor – elázott. 

Mezőkölpényi négercsók - Vasárnapi üzenet, 2017.április 23.

Csúri Ákos
2017.04.23.

Van – pontosabban, sajnos, egyre inkább úgy tűnik, hogy volt – a Táncháztalálkozó. Sok ember a Papp László Arénában. Mára inkább már csak néprajzos ínyencségek, elképesztő méretű kirakodóvásár, vájt fülűeknek koncertek, beszélgetések, méregdrága büfé és business mindenek felett.

Ha megvetted a jegyed kimehetsz (egyszer), de visszajönni már csak újbóli jegyvásárlás után lehet. Azaz, a kisgyerekes család vagy ott altatja, szoptatja a kicsit a tribün alatt traverzeknél, vagy azzal kalkulál, hogy három óránál többet még véletlenül sem tud eltölteni a helyszínen, noha, teszem azt, van a családot érdeklő gyerekprogram délelőtt, meg tánctanítás és koncert valamikor később, délután. Vagy ez, vagy az. A szervezők zsebe felülírja a kiszolgálást.

Kirekesztve

De, rendben, 2017-et írunk, a lóvéról szól minden.

De egy táncháztalálkozónak nem ártana az önfeledt, szabad táncról is szólni – mint a múltban, amikor nem volt lépcsőforduló, ahol ne zendített volna rá bármilyen alkalmi banda, felállás egy jó kis mezőségire, székire, kalotaszegire, szatmárira.

Ma van délután kétszer 2 óra folkkocsma a kültéren (lényegtelen, hogy hóesés, vagy kánikula van), élje ki ott magát, aki tud táncolni, mert bent a pc jegyében bolgár táncokkal foglalják el a táncteret – ahol a tanítás alatt több a szöveg, mint a mozgás…

Mindegy is.

Lázadás a pénz hatalma ellen

Divat manapság régmúlt idők ízeire utalni. (Burgonyaszirom és társai). Nekem, ha már hasonlítani kell, akkor ifjúkorom 6 darabos négercsókja jut eszembe, amiből volt citromos is, és hűtve egészen kiváló volt (faltuk is rendesen).

Ma a táncháztalálkozón elvették a négercsókot és valami pc kötelezettség értelmében afroamerikai puszira alakították. Ehetetlen. És drága.

Kár érte. R.I.P.

Feltámadás - Vasárnapi üzenet, 2017.április 16.

Csúri Ákos
2017.04.16.

Feltámadni csak akkor lehet, ha az ember megjárta a pokol legmélyebb bugyrát.

Ahol megsütögették, korbácsolták, kínozták, feszítették.

Aztán – ha maradt még ereje – nekiveselkedhetett a feltámadásának.

Letette a poharat, elnyomta az utolsó csikket, toleránsabb lett a kollégáival, figyelt a családjára, lassított tempóján, és egyáltalán: minden lépése előtt körbenézett.

Az ellenvéleményeket nem lesöpörte, hanem meghallgatta. Majd mérlegelte. És azután döntött.

Nem erőből és a mindent tudók felsőbbrendűségével reagált, hanem tisztelettel és ésszel.

Mert rájön, hogy nem egyedül van a világon.

Ha nem ezt teszi, akkor könnyen a pokol bugyrában marad. Időtlen időkig.

És sem a Jóisten, sem annak a fia sem tud segíteni neki.

Pedig utóbbi tényleg feltámadt.

Halleluja!

A svéd keréknyom - Vasárnapi üzenet, 2017. április 9.

Emlékszünk még, amikor a svéd hivatalosságok lenáciztak minket a migránsáradat kezdetekor? Emlékszünk még, amikor a svédek mint valami 21. századi übermentschek oktattak ki bennünket emberségből, toleranciából, befogadásból, empátiából meg még ki tudja miből? Emlékszünk még a svéd bevándorlási miniszter migránsfinanszírozó programjára?

Magyarországon közben kerítés épült.

Emlékszünk még, amikor hirtelen megvilágosodtak a svédek és már nagyon, de nagyon nem akarták a migrákat? Amikor már nekik is sok lett, hogy „gyenge az internet” a „háború elől menekülőknek”.

De akkor már ott voltak a nyakukon és nem olyan egyszerű ám kitoloncolni őket. Na nehogymá’ sérüljenek az emberi jogaik a kedves pakiknak, afgánoknak, szíreknek és önmagukat szíreknek mondóknak.

 Magyarországon közben újabb kerítés épült.

Olvastuk, ugye, hogy most már tolnák vissza a migrákat a svédek? Emlékszünk még, ugye, hogy ennek bemondásakor elpityeregte magát a svéd bevándorlásügyi akárki?

Magyarország határain e közben lényegében megállt (egyelőre) a migránsőrület.

Pénteken a svéd fővárosban egy terrorista gépkocsival hajtott a járdára, megölve ezzel négy embert.

Ott nem volt féknyom, csak keréknyom.

Hazánkban féknyom van. És addig jó.

Csukott szemmel csak falnak mehetsz

A blogstar.hu irodalmi rovata tegnap Ady Endre örökérvényű versével tört be Dévénynél. Precíz önmeghatározása az oldalnak. Vélemények, nyitottság, befogadás és a fül, az olvasói igényeket megfogalmazó hangokhoz. Kellenek a hírek. A HÍREK. Ami nem minden esetben az, mint amit hírnek mondanak.

Nehéz egy vállalás ez.

Vakon vakítani csak ideig-óráig lehet, ám a fal előtt a vakítottak többsége megáll. A vakítók meg vakon nekimennek a falnak. A Blogstar szerkesztősége tiszteli a falat. Sem magát, sem másokat nem akar koppanásig vezetni.

Éppen ezért emelte most be a válogatott, valós híreket a főoldalára. Mellé már az értelmezéseket is megmutatja. Ki innen, ki onnan. S majd az Olvasó eldönti, melyik értelmezéssel ért egyet, vagy vitatkozik vele. És bátran megírhatja kommentben (ahogy eddig is), vagy akár egy saját blog indításában.

A Blogstar komolyan hisz abban, hogy az önkritika, a hibák, tévedések beismerése nem „a gyengeség” jele. Hanem a józanságé. Többször értekeztem már erről, s éppen ezért szolgált örömmel, hogy Lázár János (aki azért több mint egy egyszerű blogger…) két hete a Kormányinfón kimondta a Pető Intézet és három Magyarországra visszaköltöző család hátrányszenvedése kapcsán: „hibáztunk, tévedtünk, elnézést kérünk, megkövetjük az érintetteket és korrigáljuk a tévedésünket”.

Mindez miért lenne gyengeség, amikor az érintett dolgozók a havi átutaláskor feketén-feherén látták, hogy egy rossz besorolás miatt kevesebb bért kaptak kézhez? Lehet, hogy érintett kommunikációs-politikai agytrösztökben ez a gyengeség jele, a Blogstar szerkesztőségének szemében ugyanakkor a józan észé. Attól, mert valamiről hallgatnak, és úgy tesznek, mintha nem létezne, az a tapasztalati világban igenis létezik. És beszélnek róla. És ezek a szavak vokssá érnek.

És egyszer csak 2002-ben találják magukat a vakok.

Ez a szerkesztőség soha többé nem szeretné újraélni 2002 csalódását. Éppen ezért a maga szerény eszközeivel (őszinteség, hitelesség, nyitott szem és fül) mindent elkövet ennek elkerülése érdekében.

Nem gyengén.

Erősen.

Töke van a menyasszonynak

Nálunk valahogy minden félig sikerül. A történelminek szánt közönségfilm egészen közönséges elemeket sorjáztat: Fluor Tomi szelleme kísérti szegény Kincsem paripát, aki ugyan történetileg kanca (nőstény), ám a 3 milliárdos katyvaszban speciel tökei nőttek.

Na most tudom én, hogy ebben a metroszexuális vagy mifene korban már a lovaknak sem könnyű, nekik is meglehet a maguk LMBTQ-ja, de azért legalább 3 milliárdért, kosztümös Fluor Tomi-hiphop-szelfi jó fejségért ne reklámozzuk.

Seggfejség ez.

De mindegy is. A. Vajna megmondta, hogy Hunyadiról rossz forgatókönyvet kapott, ezért nem készül film. Lehet. De nem csak Hunyadi van. Ott a pozsonyi csata, például. A Blogstaron már ismertettek egy regényt (Óperencia), amely egészen különleges szemszögből mutatja be – történelmi és hadtörténeti tények alapján – a pozsonyi csatát. (Itt és itt és itt érdemes elolvasni a vonatkozó blogposztokat).

Az nem baj, hogy Vajnának, meg a fő pénzosztó Havas Ágnesnek, meg a fő pénznyelő Hutlassa producernek gyökeresen más a magyar történelemről alkotott képe, gondolkodása és felfogása, mint nekem, vagy másoknak. Ez még akár izgalmas beszélgetés, disputa tárgya is lehetne. A baj az, hogy a „mások” történelemszemlélete nemhogy támogatást nem kap, hanem jószerivel pályázni sem tud a mindenhatóknál. Akiket nem zavar (lévén demokrácia van) Nagy Ervin Vajna-fikázó nyilatkozata (azért a lóvét szépen zsebre tette), akiket nem zavar a Café PR és a Café Film bajnaista múltja (a Hajdú-Bét sértetteket talán egy picit jobban zavarja…), hiszen valahol egy akolból valók.

A gond a végtermékkel van. A Dumapárbajból (véletlenül itt is: Café Film, Hutlassa, Havas, Vajna) lehetett volna egy jó, de legalábbis sikeres film, hiszen az akkor pályájuk és népszerűségük csúcsán lévő két stand-upos (Kiss Ádám és Hadházi László) vitték főszereplőkként a szellemileg hihetetlenül szegényes, ötlettelen forgatókönyv sztoriját, de még ebből is sikerült egy unalmas, nyögvenyelős, erőltetett szart csinálni. (Nem a humoristák hibájából).

Majd jött ez a Kincsem.

És Johnny Depp.

NAGY ERVIN A KINCSEM PLAKÁTJÁN

JOHNNY DEPP A CHARLIE ÉS A CSOKIGYÁR PLAKÁTJÁN

MAGA JOHNNY DEPP

És a pipa, hogy megcsináltuk a nagy magyar nemzeti és történelmi filmet.

Tökös kancával, szelfivel, Fluor Tomival és Amerika-majmolással.

Köszönjük, nem kérjük. „Eléjben” talán. De ott meg csak röhögni fognak rajtuk… Bár, lehet, hogy ott már töke van majd minden menyasszonynak…

Ezeket a cikkeket olvastad már?