Vasárnapi iskola - (Vasárnapi üzenet, 2016. február 28.)

Csúri Ákos
2016.02.28.

Ahogyan a Pallas Nagylexikon fogalmazott a vasárnapi iskoláról:

„az oktatás legrégibb formája, mely abból áll, hogy vasárnap a nem mindennapos tanköteles korban levő mindkét nembeli ifjuság ismétlő oktatást nyer. Nálunk ez az oktatás bezárólag a 15 éves életkorig kötelező, némely külföldi államokban a 18 éves korig”.

Érdekes, akkor nem nyűgként, hanem segítségként, egy közösség fejlődésének alappilléreként tekintettek az iskolába járás lehetőségére.

Akkor a pedagógus nem szólt a szülőknek, hogy gondja van a főispánnal és ne küldjék iskolába a gyerekeket.

Akkor a tanár hitvallása tanítani való volt.

És a gyerekek közül sokan megragadták ezt az esélyt és nem maradtak analfabéták.

Mert tanulni és tanítani nem szégyen.

Ma a vasárnapi iskolákban sajátítják el anyanyelvükön a tananyagot a határainkon kívül rekedt honfitárs gyerekek. Az anyanyelvi túlélés záloga a vasárnapi iskola. A megmaradásé.

Mert tanulni és tanítani nem szégyen.

Ilyen-olyan ügyekben a gyerekeket előtérbe tolni és velük zsarolni – az.

A tanárok persze semmiről sem tehetnek, ők bemennek hétfőn a munkahelyükre és döbbenten tapasztalják, hogy nincs bent egy diák sem. Miért is lenne? Hiszen iskolaigazgatók emileztek a szülőknek, hogy ne legyenek.

Én már csak egyet kérek: ezek a gerincbajnok tanárok kedden ne feleltessék a gyerekeket a hétfői tananyagból…

A kockásinges szezonról meg a fazonról (Vasárnapi üzenet, 2016. február 21.)

Az iskola nem gyermekmegőrző.

Ennek a – gondolom – mindenki előtt nyilvánvalóan tételmondatnak a jegyében néztem a flanelingek kavalkádját és vélhetően fogom is még.

Az evidencia, hogy komoly gond van. Az is, hogy ezeket a gondokat meg kell oldani. Az – számomra – részletkérdés, hogy ezek a gondok mikor keletkeztek. Vannak és megoldást igényelnek.

És az is evidencia, hogy a szemellenzős álláspontokat (minden fél részéről), miszerint a másik oldalon állók mindannyian hülyék, mereven elutasítom. Ezernyi szempont van, amit figyelembe kell venni. Követelőknek és kormányon lévőknek egyaránt.

Nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél. Ha 17 milliárdnyi kifizetetlen számla halmozódott fel, akkor nyilvánvalóan gondok vannak a rendszerben. Ezt meg kell vizsgálni, a KONSTRUKTÍV javaslatokat mérlegelni kell, a hibákat ki kell javítani, a rendszert esetleg újra kell gondolni.

Erre van a kerekasztal.

Aki ott ül, az megoldást keres.

Aki távol marad, az nem a megoldásban, hanem a lázadás szításában érdekelt.

Felelőtlen pedagógussal és diákkal szemben egyaránt.

Ezért félrevezető kicsit ez a kockásingezés. (Természetesen kinek-kinek szíve joga kifejezni a szolidaritását, nincs ezzel semmi baj. Csak nem vezet közelebb a megoldáshoz.)

Most nem a Bastille-t kell felgyújtani, hanem egy gyermekbetegségeket mutató rendszert kell átalakítani, egészségesen működőképessé tenni – mindannyiunk érdekében.

És ezt tárgyalva, józanésszel, nem pedig öltözködéssel lehet elérni.

És a szökőnapon meg menjenek a gyerekek iskolába és tanuljanak. A pedagógusok meg tanítsanak. Mert ez a dolguk.

Lévén az iskola nem gyermekmegőrző. Hanem jövőképző.

A gyerekeket senki ne használja fel saját céljai érdekében. Ez is egyfajta pedofília. Ez tilos. Tiltakozzon, tárgyalóasztalnál érveljen, érjen el eredményeket a pedagógus. De szülőket és gyerekeket ne uszítson olyanért, amelynek részleteit időnként még maga sem ismer(het)i.

Mert ha még jobban megemelik a fizetését, akkor az a szülő, aki most nem engedi gyerekét suliba meg kockásingezik, ugyanakkor 10 éve egy fillérrel sem keres többet, akkor majd odaáll és számon kéri a magasabb, jobb, hatékonyabb pedagógusi munkát. És akkor már nem lehet semmire hivatkozni.

Ezért kell tanítani mindentől függetlenül.

Ez ugyanis egy hivatás. ha még nem tűnt volna fel.

Mielőtt megzuhansz - Vasárnapi üzenet, 2016. február 14.

Csúri Ákos
2016.02.14.

Mielőtt teljesen megzuhansz, ülj le egy kicsit, nézz magadba, lásd és értsd meg hibáid és meríts belőlük erőt.

Mielőtt megzuhansz és másban keresnéd a hibát, adj egy esélyt az önvizsgálatnak.

Mielőtt megzuhansz, vizsgáld meg azt is: miért és mitől zuhannál meg.

És aztán kezdj el építkezni.

Először magadat – megszűrve vélt-valós barátaidat –, majd a környezeted.

Minden apró mosoly, minden bátorító szemvillanás külön-külön erőforrás. De eggyé csak Te kovácsolhatod.

Benned válik eggyé sok-sok jó szándék.

És eltörpül minden gonoszság, percemberkék gáncsoskodása.

Annak higgy, aki a kanapédon veled szemben ülve a szemedbe néz, miközben hozzád beszél.

S ne annak, aki egy másik szobában szöszmötöl, mikor orra alatt dörmög valamit, miközben te a kanapédon várod, hogy szemedbe nézzen.
Minden egyes megzuhanás erősebbé tesz.

Mindennapjaidban éppen úgy, mint vágyott-álmodott jövőképedben.

De csak akkor épülhetsz újjá, ha elvégezted a belső leltárt.

De onnan már nincs ki és mi megállítson!

Felhő az égen - Vasárnapi üzenet

Csúri Ákos
2016.02.07.

Ha igazán szeretsz valakit, akkor az felhővé válik az égen. Vannak olyan felhők, amelyek komorak kissé, csapadékot hordanak, megfricskázzák földi mindennapjaid.

Vannak aztán, kikből gomolyfelhők válnak, erős turbulenciát okozva a repdeső masináknak, időnként hózáporral lepnek meg minket, de tulajdonképpen semmi különöset nem képviselnek, maguk a nagy általánosság.

És van az én nagymamám, aki immáron két esztendeje bárányfelhő Isten közelében. Írják róla, hogy jégkristályokból áll. (mindig finom volt nagymama jeges, saját készítésű csoki- vanília fagyija).  Meg azt is, hogy olykor megfigyelhető a Nap körüli udvar. (Nagymama maga volt a Nap.) Pamacshoz is hasonlítják. (Igen, nagymama még kötött pulóvert – sálat, sapkát, kesztyűt –, nagyapával tartottuk a fonalat a szakszerű gombolyításhoz.)

Fura egy bárányfelhő ő. Illatos. A pattogatott kukorica és a gyöngyöző tyúkhúsleves, a képviselő fánk és a dorozsmai kenyér illata, az utánozhatatlan baracklekvár és persze a szalonna meg a kolbász.

Meg a kert. Meg minden.

Ő egy olyan felhő az égen, amit akkor is látok, amikor vaksötét éjjel van, vagy amikor szikrázó napsütés miatt egyáltalán nem látszik felhő odafenn. Mindig látom.

Mert ő a felhő az égen, Isten közelében.

A bocsánatról - Vasárnapi üzenet, 2016. január 31.

Csúri Ákos
2016.01.31.

„Tudod, hogy nincs bocsánat,

hiába hát a bánat.
Légy, ami lennél: férfi.
A fű kinő utánad.
 

A bűn az nem lesz könnyebb,
hiába hull a könnyed.
Hogy bizonyság vagy erre,
legalább azt köszönjed”.
 

1937 nyarán írta József Attila e sorokat. A héten többször újra kellett olvasni. Miként a végét is. 

„Hittél a könnyü szóknak,
fizetett pártfogóknak
s lásd, soha, soha senki
nem mondta, hogy te jó vagy.
 

Megcsaltak, úgy szerettek,
csaltál s igy nem szerethetsz.
Most hát a töltött fegyvert
szoritsd üres szivedhez.
 

Vagy vess el minden elvet
s még remélj hű szerelmet,
hisz mint a kutya hinnél
abban, ki bízna benned”.
 

Stációkról szól a vers. Olyan fázisok egymásutániságáról, amelyen mindannyian átmegyünk, ha…

Búcsúcédulák árusítása a középkorban

Ha rájövünk, megértjük és beismerjük, hogy vétkeztünk. Ez a legnehezebb. Onnan már minden egyes kis lépés (önbecsülés, önfeladás, visszakozás, testtartás) jön magától. Kezdetben azt érezzük, hogy „coki nektek, igazam volt”. Majd, hogy „elmondtam, amit akartam, ne faggassatok”. Még később meg elnémulunk, majd fű alatt egyszer csak elismerjük hibánkat. Persze azt is lehet többféleképpen. Másra kenve, más háta mögé bújva, vagy egyenesen kiállva, vádaskodásunk minden szavát látványosan kukába dobva, őszintén megbánva a tévelygést.

Ez sem megy mindenkinek.

Márpedig mismásolós bocsánatkérés nincsen. Azt soha, senki nem fogja komolyan venni, elhinni. Ha személyében bántok meg valakit, akkor nem lehet általánosítva visszakozni.

Légy, ami LENNÉL: férfi.

S akkor talán elhiszik, hogy komolyan gondoltad a bocsánatkérést.

De erre sincsen semmi garancia.

Egyszerűbb megoldás: gondolkodni, mielőtt cselekszel. Az soha és senkinek sem árt.

 

Ki nyert ma? - Vasárnapi üzenet, 2016. január 24.

Csúri Ákos
2016.01.24.

Senki. És már nem is fog. Veszített az, aki hitt a mindenek feletti humánumban. Veszített az, aki abban a tévhitbe ringatta magát, hogy ez soha nem történhet meg. Veszített az, aki még szeretett arisztokratikus eleganciával viselkedő, bámulatosan művelt emberrel beszélgetni. Veszített az, aki még értékelte az elegáns szellemességet, humort.

Ki nyert ma?! Az biztosan nem, aki komolyzenei műveltségét – legyen az bármilyen fokú is! – a Magyar Rádióból szerezte. Aki tudta, hogy minden Déli Krónika után felhangzik a feledhetetlen szignál, és utána a szöveg: Ki nyer ma? Játék és muzsika 10 percben. Aki kérdez…

Meixner Mihály

Igen, az volt a lényeg. Játszva tanítani. Megszerettetni. Nem megsérteni, lebunkózni a vállalkozó kedvű játékost, ha éppenséggel nem ugrott be neki azonnal, hogy aznap kinek van a születésnapja (zeneszerző, operaénekes, karmester, et cetera) és ebből következőleg mit hallgat több százezer hallgatóval egyetemben, hanem udvarias rávezetéssel törekedni arra, hogy közelebb kerüljön a megoldáshoz. Mert a játékos nem profi rádiós. Lehet mikrofonláza. És a műsorvezetők sem showmanek voltak – mint manapság sokan a „kereskedelmi” csatornákon –, hanem nagy tudású, több nyelven beszélő, művelt úriemberek.

S közöttük is a legnagyobb, a Magyar Rádióban mindig, de mindig elegáns öltönyében, szépen vasalt ingjeiben, változatos nyakkendőiben, elmaradhatatlan pecsétgyűrűjével és végtelen szerénységével megjelenő Sir. Aki, egyike volt azoknak, akinek neve és munkahelye közé egyenlőségjelet lehetett és illett is tenni. Bizonyos szegmensben maga volt a Magyar Rádió. Itthon és külhonban egyaránt.

Vajon van-e még a magyar média világában hozzá mérhető? Akit nagyon komoly, világhírű (művész)emberek nagyon komolyan, szellemtársként, tényleges társalkodó partnerként vesznek. Van? Költői a kérdés…

Mert ma már ez nem számít.

Pedig számíthatna.

A búcsúztatók beszédeikben utaltak népszerű műsorára, a Mi a titka? címűre, nem hagyva ki a kínálkozó összevetést: ő mindenki titkát ismerte, de az övét senki.

Dehogynem!

A titka az volt, hogy nem volt titka. Egy tiszta, egyenes tekintetű és tartású, mélyen hívő, hatalmas olvasottságú, több nyelven beszélő, hangjával elegánsan bánni tudó, kedélyes úr volt ő. Ma már ez titoknak számít.

Nekrológját úgy osztottam meg a facebookon, hogy a pótolhatatlanok egyike…

Pénteken, a Magyar Kultúra Napján eltemettük Meixner Mihályt.

 

Jég, korszak - Vasárnapi üzenet, 2016. január 17.

Csúri Ákos
2016.01.17.

Azt mondja egy ismerősöm, hogy hülyeség a globális felmelegedés, mert már nemsokára nap sem lesz és amúgy is jön a jégkorszak. Ezért van hideg meg jég. (Látva a befagyott Slötyit, utóbbi ebben a percben alátámasztható).

Nem tudom, hogy ki hogyan van vele, de engem ez a maja világvége és az azt körülvevő elmebaj csak nevetésre késztetett anno. Telefonhívást is kaptam akkor, 2012 decemberében, hogy van-e alternatív tüzelőanyagom, mert ha nincs, akkor szívesen adnak fát… Ja, csak, kandalló, kályha kellett volna hozzá…

Tényleg nem tudom, hogy direkt szédítik az embert, akik hagyják magukat hülyíteni, vagy…

Mindegy is. Jégkorszaktól nem félek. Ezen az égövön négy évszak van, és a tél velejárója (még ha időnként ez az útkarbantartókat meg is lepi…) a hó, a jég, a havas eső, meg – sajnos – az ónos eső. Nyáron meg elég szomorúak lennénk, ha nem sütne a nap, nem barnulnánk, nem szőkülne a hajunk, nem úsznánk nagyot tóban, tengerben, folyóban. A természet körforgása ritmust ad az életünknek. De, persze, az sem lehet állandó. Hogy nyáron csak 29 fok lehet, télen meg csak mínusz 2. Nem. Van melegebb nyár és hidegebb tél.

Most jó évünk van. Hó már volt. Jég van.

Tavasszal lesz majd hóvirág, nyáron meg előkerül a strandlabda.

Egyszerű ez. Ne akarjuk megbolygatni. Se tettekkel, se fantáziával.

A Föld már csak ilyen.

Nehéz az építkezés - Vasárnapi üzenet, 2016. január 10.

Csúri Ákos
2016.01.10.

Hiába a CSOK, meg az 5 százalékos áfa, ha nem lesz szorgos kéz, amely a maltert kavarja, a téglákat egymáshoz illeszti. Vagy nem lesz burkoló, vizes, meg egyéb szakmunkás.

Mert építeni mások helyett nem lehet. Az építés körülményeiben, lehetőségeiben segíteni lehet, de építeni, csak az „építésügyi szakemberek” tudnak. Akik egyre kevesebben vannak. És ha vannak is, akkor előszeretettel – tisztelet a kivételnek – élnek vissza monopolhelyzetükkel. Mert a csőgörény kezeléséhez csőgörény-szakembernek kell lenni.

Nagy előny ez.

Nem hiába mondja a miniszterelnök és gazdasági miniszter évek óta, hogy a szakmunkásképzést meg kell erősíteni, jó szakemberekre van szükség. Mert nem lesz, aki az 5 százalékos áfával falazzon.

Ezért nehéz az építkezés.

Erre kell figyelnünk, ezt kell megbecsülnünk. Jó lenne elérni és megélni, hogy ezzel a szaktudással nem élnek vissza.

Mert akkor a közjót szolgálja a szakmunkásképzés, a CSOK meg az 5 százalékos áfa.

Álomkép?

Lehet.
Megvalósítható?

Lehet.

Higgyük ezt 2016 egyik feladatának.

20 - Vasárnapi üzenet - 2015. január 3.

Csúri Ákos
2016.01.03.

Két évtized, emberöltő, nagykorúság, harmadik iksz. Annyi és annyi bugyuta szülői megszólítás, szerencsétlenkedés, verbális toporgás uralja a pillanatot, amikor a gyermekünk 20 éves lesz.

Mert tényleg: most mit is mondjunk? Mondjuk annak ellenkezőjét jó tanácsként, mint amit tőlünk lát? Mondjuk, hogy rossz, amit mi csináltunk (bár szemmel láthatóan tetszik neki) és csinálja a totál fordítottját? Vagy ne mondjunk semmit, csak férfiasan tegyük széles vállaira kezünket, nézzünk jó mélyen a szemébe (azzal a tekintettel, hogy „úgyis tudod, hogy mit akarok mondani”, holott azért csinálom ezt, mert nem tudok mit mondani…), fújtassunk egy nagyot, öleljük meg (bár ez mostanság már „ciki” lehet)? Nem tudom. Csak azt, hogy a nagyfiam holnap 20 éves lesz. Hogy van világképe, rendezett gondolkodása, humora, sportos teste, ravasz-szellemes nézése, hite, akarata, céltudatossága, lelke, érzelemvilága (mély, nyílt, őszinte). Hogy lesi, figyeli hibáimat – és nem követi el őket újból. Hogy fél szívvel semmit nem tesz. Hogy sokkal többet tud és gondol a világról, mint amennyit mond róla. Azt hiszem, fordítva kell innentől felülnünk a lóra. Neki kell a kezeit a vállaimra tennie, neki kell a szemembe néznie, neki kell ékes szónoklattal irányt mutatnia. Felnőtt. Most már ő vigyáz rám.

Elengedés - Vasárnapi üzenet, 2015. december 27.

Csúri Ákos
2015.12.27.

Annyian és annyiszor mondták mostanság: Engedd el!

Végül is meg lehet próbálni. Elengedni bút, fájdalmat, sértettséget, zsörtölődést, igazságtalanságot, igaztalanokat. Engedni útjukon saját pofonjaikért.
Az elengedés tudománya isteni ajándék. Nem tanulható. Leshető.


El kell hozzá bújni az Isten háta mögé, onnét kikukucskálni és figyelni. Aztán sokáig persze nem történik semmi. Nem is értjük, hogy akkor miért is vagyunk ott. Elbújunk, kukucskálunk, leskelődünk – és semmi nem történik. Akkor ez az Isten nem is tud annyit, mint amennyit mondanak róla? Mit csinál ez az Isten tulajdonképpen?
Tűnődünk, zsörtölődünk, fájdalmat, becsapottságot érzünk – mindent, amit el akarunk engedni. Aztán egy pillanatra nem figyelünk. És máris megszűnt bennünk minden, amit elengedni akartunk: a bú, a fájdalom, a sértettség, a zsörtölődés, az igazságtalanság, az igaztalonok.
És megdörzsöljük szemünket, hogy lássuk, mit csinált ez az Isten. Leskelődünk. Kukucskálunk.
De nem történik semmi.
Mert a kíváncsiságot nem tudtuk elengedni. Ezért nem ismerjük meg soha az Isten titkát.
Talán egy új élet segítségével.

Ezeket a cikkeket olvastad már?