Blogolj!

Publicisztikák

Tovább

Könyvek

Tovább

Nyúz

Tovább

Vasárnapi üzenet

Tovább

Fotók

Tovább

Videók

Tovább

Orbán Viktor 4.0

Csúri Ákos
2018.05.13.

Orbán mondott egy nagy formátumú miniszterelnöki székfoglalót, míg Lázár egy tömör, de velős székbúcsúztatót. Egész héten ezeket értelmezte és találgatta a sajtó éppen úgy, mint a közügyek iránt érdeklődő halandó.

Fotó: 24.hu

Orbán Viktor kormányfői 4.0-ás beszéde nem csak belföldre, hanem igen erőteljesen a külvilágnak is üzent. Egy Európát és a világot összefüggéseiben látó, határozott véleménnyel és állásponttal rendelkező, talán már a hazai politikai kereteken is túl gondolkodó, magabiztos, erőteljes államférfi képe rajzolódott ki, aki nem restellte a hangsúlyokat nyugatról középre, illetőleg egy kicsit keletebbre helyezni. Orbán immáron nem 10 éves (mint 2010-ben), hanem 12 éves programot hirdetett, amelynek végén hazánk európai megizmosodása áll 2030-ra. Nagy ívű, grandiózus tervek és állítások, amelyet nem csak azért nem kísért ellenzéki fitymálás elhangzása után, mert az ünnepi ülés erre nem ad lehetőséget, hanem azért sem, mert például a 10 évre ígért teljes foglalkoztatottság már 8 év alatt majdnem megvalósult, így az orbáni víziókat kéretik csínján kritizálni.

Az Orbán 4.0 erről szólt és kevésbé a stílusról, konszolidálásról, amelyre párton belül és kívül egyaránt nagy igény mutatkozik. De ez politika, nem pedig kívánságműsor.

Sokan szerették volna Lázár Jánost is a negyedik Orbán-kormány tagjának tudni, de itt is igaz az előző mondat: politika, nem kívánságműsor.

Lázár azért tett arról, hogy a véleményvezérek újra olvassák Kossuth Lajos egyik leghíresebb művét, a Cassandra-levelet, kiváltképpen annak legutolsó két bekezdését. Mert az külön hangsúlyt kapott a lázári búcsúvideóban.

Úgy tudom, hogy amikor Lázár elfoglalta a miniszteri székét, akkor minden közeli munkatársának – mintegy iránymutatásként, sorvezetőként – kiosztotta a Cassandra-levelet. Így, ebben a mondatában, hogy magával viszi e levelet szülővárosába, nem kell(ene) semmi földön kívüliséget látni és láttatni.

Ám a hangsúly az utolsó két bekezdésre tevődött.

Az pedig imígyen szól:

„Ne vezesd hazánkat oly áldozatokra, melyek még a reménytől is megfosztanának! Tudom, hogy a Cassandrák szerepe hálátlan szerep. De Te fontold meg, hogy Cassandrának igaza volt!”

Az oroszbarát Deáknak írta az oroszellenes, a Duna-menti nemzetállamok konföderációjában gondolkodó Kossuth.

Sokan fogják még ezt a Cassandra-levelet sokféleképpen elemezni, értelmezni, holott a jelen helyzete – egyelőre - nem a „ki üzen a végén?” társasjátékban értelmezendő, hanem a külpolitikai realitásokban: ma még az a kérdés, hogy az erőt mutató, nagy felhatalmazással rendelkező Orbán Viktornak mit sikerül elérnie a júniusi EU-csúcson.

Mert az fogja nagyban meghatározni az Orbán 4.0 éveit.

Aztán majd egyszer az is eldől, hogy Kossuthnak, vagy Deáknak volt-e igaza...

A történelemből – amennyiben ismétli önmagát - legalábbis már sejthető.

Bicepszpróba a megrészegült Kúrián (cikk a jövőnkről)

Még meg sem alakult az új kormány, de a háttérben (és sajnos a színfalak előtt is) folyik a nagy erőfitogtatás. Egyesek, mint majálisban a gyerekek az ugrálóvárban rugóznak Lázár János politikai hullának vélt (remélt, álmodott) – meggyőződésem, hogy időleges - tetemén, nem látva el az orrukig sem, hogy lássák a valódi árulókat, belső bolondokat, sírásókat. Pedig vannak egy páran.

Ott van a Kúria kontra Fidesz helyzet (nagyon-nagyon leegyszerűsítve a Fidesz által jelölt és kinevezett elnökkel többségében ballib bírókkal daráló Kúria konkrétan (és jogtalanul) elvett egy mandátumot a választásokon győztes párttól), aminek köszönhetően a kényelmes kétharmad – 134 képviselő – helyett csak éppen kétharmad – 133 – van. Mondjuk az európai fityfaszoknak jelzés értékű lehet, hogy a Fidesz és Orbán tudomásul vette a helyzetet (a „szörnyű autoriter, illiberális, Putyin-pincsi” Orbán – mint ahogy világéletében mindig – a jogállamiság szellemiségében reagált, akkor is, ha az számára hátrányos), így most komolyan kell előkaparniuk valami blődséget, hogy megvonhassák a hazánknak járó uniós pénzt. Dolgoznak rajta.

Például a Kúria elnöke, Darák Péter segítségével.

Aki tovább ment a bicepszpróbában és egy hölgyet hívott szkanderezni, jelesül Handó Tündét, az Országos Bírósági Hivatal elnökét. Egy elég korainak tűnő – lévén mandátuma 2021. január elsejéig szól - újraválasztási kampány kezdeteként... Darák sorozatos törvénysértésekkel vádolja Handót, csak éppen a „más szemében a szálkát, magáéban a gerendát sem” szellemiségében. (Azért az mindennél többet mond, hogy információink szerint a szerdai izmozás féloldalú volt, hiszen Handó külföldön tartózkodott az Országos Bírói Tanács ülése alatt...) Ráadásul ez az elmebaj nemzetközi méretűvé lett felfújva, ugyanis a lemondott 5 – amúgy Handó pártján álló, de a ballib túlsúllyal szélmalomharcot tovább vívni nem akaró – bíró kapcsán a New York Times (!) Brüsszelben kérdést intézett az Európai Néppárt elnökéhez. Értik?

A New York Times úgy gondolja, hogy az olvasóit érdekli a még Magyarországon sem ismert bírói tanács 5 tagjának lemondása. Kristálytisztán látszik: Soros az Európai Néppárton keresztül akarja lőni hazánkat. Ne feledjük: Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában is a bíróságokat támadták a Soros-sajtókatonák. És Darák Péter Kúria elnök ebben a globális meccsben Magyarország ellenfeleinek oldalára állt. Ezt a grundon árulásnak hívják. Lásd még Molnár Ferenc.

Darák és a Kúria most messzire ment. Nyilvánvaló, hogy Darák nem bízott a kétharmadban, ezért a választások előtt gesztusokat igyekezett tenni – az irányítása alatt lévő intézményben is erős túlsúlyban lévő – balliberális politikai oldalnak, például a miniszterelnök(!) arcképével ellátott választási plakátok letiltásával 2(!) nappal a választások előtt... Mi ez, ha nem durva beavatkozás a választásokba? (Arról nem beszélve, hogy az Alkotmánybíróság eltörölte ezt a döntést, azaz jogilag sem állt meg...).

Darák Péter – ahelyett, hogy lepaktált volna a magyar kormányban gyűlölt ellenséget látó Baka Andrással - esetleg a saját portája előtti és a házában történő söprögetéssel is foglalkozhatott volna, mert amit az általa vezetett Kúria ítéleteiben az elmúlt években művelt, az rendesen kiverte a biztosítékot magánembereknél és közszereplőknél egyaránt. Mondjuk minimum egy sorcserét kellett volna levezényelnie és nem percemberként, önös érdekei által vezérelve lavíroznia a politikában. Ezt bebukta.

De bebukhatja más is. Mert áruló van házon belül is rendesen. Hiszen még csak elenyészően keveset – szinte semmit – beszéltünk Pálinkás József eszement ámokfutásáról az innováció és kutatásfejlesztés területén – de fogunk! -, mert az aztán a csimborasszója mindannak, ami ELLEN szólnak a kétharmadra adott voksok. (Lásd még a szegedi egyetem kutatói forintmilliárdjai a helyi DK-s profoknak, vagy az elméletileg pénzt hozó magyar űrkutatás elképesztő negligálása, esetleg a külhoni nagykövetségekre kinevezendő tudományos és technológiai titkárok egyetlen kiválasztási szempontja: nem baj, ha nem beszélik az adott ország nyelvét, csak fizikusok legyenek. Erre még Mari néni is azt mondja: bammeg!

Mint ahogy Parragh Lászlónak, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének pénztárcafitogtatása is magánügy lehetne, ha éppen nem tudná róla mindenki, hogy évek óta miniszter akar lenni. Még egy-két ilyen tökéletesen önsorsrontó PR-fogás és garantáltan soha nem lesz. Legalábbis keresztény-konzervatív, nemzeti kormány regnálása alatt. Hiszen akinek annyi esze van, hogy felesége 3 milliós keresményét a sajátjához mérten „leaprópénzzezze”, miközben az általa vezetett kamarához tartozó vállalkozók a tagdíjuk értelméről érdeklődnek évek óta, nos, az inkább élessze újjá csempeboltját és vonuljon vissza, de sürgősen. (Mondjuk Parragh erősen elgondolkodhatna azon is, hogy „elmés” nyilatkozata után a kamarájába tartozó vállalkozók már csak annyit mondanak: „most már tudjuk, hogy hova ment el az 5000 forintos tagdíjunk”). Ebbe a mentalitásba bukott bele protezsáltja a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara élén egy év regnálás után, és kullogott el dicstelenül.

Szóval, fitogtatják itt bicepszeiket hülye és hülyébb módokon a percemberkék, az okosabbak meg hátra dőlnek és mint egy falusi vurstliban nézik, hogy ki esik le a körhintáról. Mert egyeseket a hatalom megrészegített (lásd Parragh nyilatkozata), és ugye részegen a körforgás nem segíti a stabilitást...

Che Guevara és Jézus vére, avagy római május elseje

Csúri Ákos
2018.05.01.

Azért ennek megvan a maga diszkrét bája. Az ember kiszáll a San Giovanni metrómegállónál, hogy sokadszor és újra és újra megtérve betérjen a keresztény világ legelső templomába, olvasván és elfogadván, hogy OMNIUM URBIS ET ORBIS ECCLESIARUM MATER ET CAPUT (A Város és a Földkerekség Templomainak Anyja és Feje). Akkor még nem tudja, hogy Vizi E. Szilveszterbe botlik A Legszentebb Megváltó, Szt. János evangélista és Keresztelő Szt. János bazilikájának egyik mellékhajóban, de nem is ez a lényeg, hanem az első célállomás, a Scala Sancta benne Szent Helena (Nagy Konstantin édesanyja) által a Szentföldről hozott lépcsővel, mely egykoron Pontius Pilatus palotájához vezetett és amelyen Jézust vitték bírálói elé..., és a legenda szerint vérét is őrzi.

Az elérhetetlenség

Nos, az ember lelkiekben erre készül s nem a sarlóra meg a kalapácsra, meg a bömbölő majálisos hangpróbára. De kap még egy kis kapitalizmusgyalázást és Che Guevara fejet, hogy a lélekrombolásban mérhetetlenül internacionalista vörösök bizonyítsák: Lenin és a vörös terror köztünk él. Apropó mindig van: most éppen „a munka” ünnepe. A munkát nem ünnepelni kell, hanem végezni...

Retteghetnek a kapitalisták

Jó lenne már, ha leszoknának erről a gyilkosról

Szörnyű kontraszt az egész.

San Giovanni templom előtt a vörösök, bent meg ez fogad

Vissza a belvárosba a temérdek szaracénnal megterhelt Termini megállóval alaposan megküzdve, és menekülés a spanyol lépcső virágjaihoz, hogy a kávét már a 250 éves El Greco fogyaszd, miközben a fogyasztói társadalom díszpintyei a hányingert keltően undorító Gucci-kirakatot bámulják, benne a férfi babára adott (férfiaknak szánt) extrabuzeráns „ruházatokkal”.

A kávé, tiramisu, sajttorta és séta tovább.

Sajttorta az öreg görögnél

Tiramisu a munkásosztálynak

Pár perc és megtaláljuk a belváros legszebb utcáját...

A legszebb római utca

Apró öröm.

Holnap játszik a Liverpool a Rómával. Már ma alkoholtilalom van a belvárosban. Rendőrök mindenhol. A pápa holnap audienciát tart. Ma este bömböl a vörös rock.

Félő, hogy balhé lesz. A meccs miatt. A rómaiak az Anfield Roadon kalapáccsal vertek meg egy 53 éves, azóta mesterséges kómában tartott liverpooli drukkert. Állítólag megpróbálják felébreszteni. Nem tudni még, hogy milyen sikerrel, csak azt, hogy a liverpooli szurkoló nem az a felejtős fajta...

Szóval félő, hogy balhé lesz.

Remélem nem a Vatikáni Múzeumban, mert reggel oda megyünk.

Che Guevara nélkül...

Pace meg a sarló

Itt tartunk

Csúri Ákos
2018.04.29.

Szent János Keresztelőkápolna, Firenze.

San Giovanni Battistero, Firenze.

Szent János Keresztelőkápolna, Firenze.

San Giovanni Battistero, Firenze.

Szent János Keresztelőkápolna, Firenze.

San Giovanni Battistero, Firenze.

Szent János Keresztelőkápolna, Firenze.


San Giovanni Battistero, Firenze.

Régóta.

Még.

Meddig?

Itt tartunk.

Itthon és külhonban.

Nézzék meg a képet és gondolkodjanak el.


Bolhacirkusz vagy népakarat?

Egyik sem. Azért annal nagyobb a szombati „tüntikézők” létszáma, hogy lebolhacirkuszozza bárki is a hatalomból, de annál meg jóval kevesebben vannak hogy egy ország nevében beszéljenek. Tény: jól szervezett lázításról van szó. (Mondjuk ezt a Márki-Zay gyereket levehetnék már Soros éceszgéberei, mert a hülyeségeivel többet árt, mint használ az „ügynek”, de ez legyen az ő bajuk.) A szervezők – mind az itthoniak, mind a külföldiek - a Majdan mintájára próbálják felépíteni az egész kormánybuktatósdit, ám van egy apró bökkenő.

Fotó: blikk

Jelenleg nincs kormány. (Nyilván tudom, hogy van, de a buktatósdi már az elkövetkezendő kabinetről szól. Az meg még nincs.)

És talán éppen ez az oka annak, hogy a kormányzat valahogy nem találja a kommunikációs utat a szombat esti láz(ak) kapcsán. Mindenki jobbra néz, balra néz (ki megy, ki marad, ki gyengül, ki erősödik, marad-e a főnököm, vagy más lesz helyette, lojális legyek, vagy simulékony), de előre valahogy nem sikerül tekinteni.

Holott,

ha nyitott füllel hallgatnák a felszólamlásokat, akkor a napnál is világosabban kirajzolódna: itt bizony az utcai zavargások előkészítése folyik. Pontosan úgy, ahogy Kövér László, Lázár János, Rogán Antal előre vetítette az elmúlt nyáron, kora őszön – csak fél év csúszással. De attól még az ukrajnai, macedóniai forgatókönyvet itt is bevetik, megfejelve Macron liberális Európáról szőtt álmával, Soros brüsszeli randevúival.

Gyors reakciót lehetne erre adni, ha kikristályosodna a negyedik Orbán-kormány összetétele. Mert valóban fontos a népszaporulat és a demográfia, de mondjuk az sem ártana, ha nem változtatnák kukagyújtogató, épületrongáló, rendőrt dobáló grunddá az ország főterét. Ehhez azonban világos kormány és világos beszéd kell.

Azt azonban – a négyévenkénti hatalmas helyezkedési háborúban – most nem kapunk.

Csak az egyik oldalról bolhacirkuszozást, a másikról meg népakaratot.

És mi „belgák”, akik csak egy polgári demokráciát és Magyarországot szeretnénk építeni, hova álljunk?

Lázár a választás legnagyobb nyertese

Február 25-e miatt mindenképpen. Nem csak azért, mert 16 százalékkal megverte Jobbikos ellenfelét és 44(!) százalékkal a szocialistát.

Úgy, hogy majd 9000-rel több szavazatot kapott, mint 2014-ben.

Miért?

Akkor mégsem Lázár ellen szavaztak a polgármesterválasztáson? Az eredmények ismertében nem úgy tűnik. Lázár két dolgot csinált a kampányban: az egyik ugyanaz, amit első képviselői ciklusa óta következetesen cselekedett, a másik az ő tekintetében innováció.

Az egyik az, hogy heti rendszerességgel tartott fórumokat, találkozott a választóival, megválaszolta kérdéseiket és igyekezett intézkedni az általa is jogosnak tartott problémák orvoslásában. Ami, ugye, alsó szinten feladata egy országgyűlési képviselőnek. Mind e mellett dolgozott, munkabírásáról és hatékonyságáról ország-világ tájékozódhatott.

Fotó: 24.hu

A másik, hogy bemerészkedett – elég nagy rössel – egy idegen terepre. Megjelent a facebookon. S ha már bevállalta, akkor nem is aprózta el, szinte mindenhonnan jelentkezett, informált, tájékoztatott, amivel villámgyorsan gyarapította követői számát. A legtriviálisabb és a legmodernebb eszköztárat simította össze 5 hét alatt. És tartolt.

A választók nem a lózungokat – Márki-Zay egy kaptafára húzott, géppapagájként ismételt hülyeségeit -, hanem a tényleges melót értékelték. Meg belekukkantottak a pénztárcájukba, a CSOK-papírjaikba, a gyed extra kifizetésekbe, a közműszámláikba, és látták, hogy mit veszíthetnek. A déli határ mentén még az illegális migránsokkal szembeni honvédelem sem tűnt kampányfogásnak, személyes tapasztalat igazolta a valós veszélyt.

A másik, diadalra vezető elem, az összehasonlítás. Márki-Zay és Lázár. Míg a frissen megválasztott polgármester mindennel foglalkozott, csak a dolgával - Hódmezővásárhely – nem, addig Lázár a dolga – a kormányzat Orbán utáni talán legfontosabb és legterheltebb embere – mellett, minden „szabad” idejét a választóival töltötte.

A választók leszavazták a hőbörgést és a tettek mellett voksoltak.

Mint az egész országban.

Nem tudni, hogy Lázár kap-e felkérést, marad-e a kormányban. Ezt egyedül Orbán Viktor tudja. A formális logika azt diktálná, hogy a legnagyobb győztes akár a vidékfejlesztést (önkormányzatokkal, kormányhivatalokkal, agráriummal) is magába ölelően maradna átszabott tárcája élén, netán miniszterelnök-helyettesként. De az is könnyen lehet, hogy nem lesz kormánytag és újból a nagy, összetett frakció élén segíti a kormányzati munkát. És még az sem kizárt, hogy „mezei” képviselőként rugaszkodik újabb ciklusának.

Nem tudni.

Csak azt, hogy

a vidéknek soha ilyen erős kezű, határozott lobbistája nem volt kormányközelben. A másik, amire mérget vehetünk, hogy meghálálja a választói bizalmát. Hódmezővásárhely, Makó, Algyő és a környékbeli falvak nem maradnak „apa” nélkül.

Ami számukra a fejlődés a fennmaradás garanciája, míg Lázár számára a hála kifejezése, a „lehető legtöbbet adom vissza abból, amit tőletek kaptam” logikája mentén.

Márki-Zay és a hozzá hasonlók meg elgondolkozhatnak azon, hogy a „nép” nem a taktikai szavazás hasra ütött matematikáját, hanem az elvégzett munkát értékeli.

Ennyi.

A kampány pokla után

2018.04.08.

Nyert a Fidesz.

A megnyugvás ideje jött el. Remélhetőleg vége az időnként végeláthatatlannak tűnő verbális csetepatéknak, vége a kamuhíreknek, vége a karaktergyilkosságoknak.

Legalábbis szeretném ezt hinni.

Demokratikusan, szabadon elmondhatta (ikszelhette) véleményét minden arra jogosult magyar polgár és megszületett a végeredmény. Négy évre kialakult a rend. Most mindenki elemez, kutatgat, szomorkodik, vagy pezsgőmámorban leledzik, de szép lassan visszatérnek a dolgos hétköznapok és tovább kell építeni hazánkat. Apró munka, nem látványos, de jövőbe mutató.

Köszönet az elveik mellett (még ha azok tőlem nagyon távol is állnak) kitartó, hajlíthatatlan gerincű ellenzéki jelölteknek, akiket nem zavart meg semmilyen márki zaja, nem késztetett szembeköpésre taktikai szavazás,

hanem végig mentek az általuk vállalt és őszintén hitt úton. Demokratikusak voltak a szó minden elemében.

Tisztelet és köszönet érte, erőt adtak a demokráciának.

A győzteseknek sem ártana önvizsgálatot tartani, mert azért csak lehet alapja a megannyi kritikának, ha ennyi ember támogatta a berzenkedőket. A hegyes orrú cipők és slim fit zakók ideje lejárt. Dolgozni kell.

De van itt más is.

A választások felfokozott hangulata barátságokat tett tönkre (vajon helyreállíthatóak?), sokak számtalan ismerőse került törlésre a facebookon (vajon van visszaút?), de nem szakadt ketté (ezúttal sem) az ország,

van még helye az emberi hangnak, vélemények ütköztetésének – csak éppen most már nem politikai pártok igényeinek megfelelően, hanem a magánéletben. Emberek emberi szóváltásában.

Egymás közt.

A pártlogók elhagyják az álmainkat.

Ideje lenne erőnket arra összpontosítani, hogy megoldjuk a valóban létező problémákat. Nem a pártharsonák útmutatását követve, hanem a megoldást keresve.

Mégis csak ez lenne az igazi feladat, nem?

És őszintén remélem, hogy a kampány poklából kikerülve minden szereplő egyesíti erejét és a haza védelmére és építésére fordítja.

Lévén politikailag és történelmileg ez a legfontosabb dolgunk e világon.

Az élet visszatérőben a rendes kerékvágásba, nyugalom lesz, ahogy eddig is volt. A nyugodt erő kormányoz, a gazdasági mutatók tovább javulhatnak, a kerítés állva marad, hiába fokozódik a nemzetközi helyzet, Pelikán elvtárs.

De az eredmény – és a kampányban napvilágra került számtalan ügy - azt is mutatja, hogy nincs minden rendben. Ideje most már arra is figyelni. Mert 12 év folyamatos kormányzás után, 2022-ben már nem lehet visszafelé mutogatva „elmúltnyócévezni”.

Vízválasztó

Elérkeztünk ide is. Az elmúlt hetek fake news őrületei után megnyugodhat mindenki, aki hisz a Signetta-ban: nincs rendkívüli állapot, van választás és nem fog eltűnni a tinta a papírról.

Este pedig jó eséllyel megtudhatjuk, hogy az elkövetkező négy évre kit hatalmaznak fel a választók az ország vezetésére.

Arra mindenesetre jó volt az elmúlt időszak, hogy kirajzolódjon: kétféle magyar valóság létezik. Az egyik valós, a másik képzelt. A valós az, hogy egy meggondolatlan, dafke ikszelés végleg megszünteti Magyarországot, nem csak mi, hanem unokáink, dédunokáink is egy felfoghatatlan mixtúrában, és - nagy valószínűséggel - otthonukban kisebbségben lesznek kénytelenek leélni az életüket. Ez, persze, azoknak, akik képtelenek normális családban (tudják: férfi és nő házassága, abból gyermekek születése) elképzelni a világot, és csak az anarchia, az azonos neműek mindenféle jogainak értelmetlen mantrázása, a szingliség és karrierizmus vágyott női felfogása a vezérlő elvük nem számít. Azoknak nincs világképük. Azok nem látják azt, ami az elmúlt két kormányzati ciklus alatt felépült. Azok nem látják a jól menedzselt Oscar-díjakat. A káprázatos vizes vb megnyitót. Az élhető városkákat. Budapest gyarapodását. A megújult kórházakat, a béremeléseket és még hosszasan lehetne sorolni.

Ők azok, akiknek semmi sem jó, de ha megkérdezed, hogy „rendben így látod, de mit tennél helyette”, akkor néma csönd van. Maximum annyi szakad ki: „mindegy, csak ezek ne!”. Hű! Ez aztán perspektíva.

Nem állítom, mert nem is állíthatom, hogy minden hibátlanul történt az elmúlt 8 évben. Nem. Voltak hibák. De ezek a hibák sokkal kisebb volumenűek (és javíthatók!) annál, mint amekkorát veszít az ország, a hazánk azzal, ha a világtalanok kerülnek hatalomra.

Program, elképzelés, vízió és jövőkép nélkül nem lehet az ország érdekeit szolgálni és védeni.

Ez ennek a választásnak a tétje.

Márki-Zay önjelölt megmondóember szlogenje az volt: Azért a víz az úr.

Nyert is vele.

Azóta meg kiderült, hogy a víz felszínre jutva szanaszét folyik, eláraszt mindent. Bárcsak megkérdezhetnénk Wesselényi Miklóst és Tisza Lajost árvízről és vízszabályozásról.

Mederben kell tartani azt a vizet.

Mondjuk olyan vízválasztókkal, mint amilyen ez a választás lesz.

Hallelujah!

Feltámadás és bolondok napja. Fura egybeesés egy héttel a választások előtt. (Ajánlott irodalom József Attilától a Szabad-ötletek jegyzéke azoknak, akik most asszociációs úthengerre számítanak...). A keresztyény világ legnagyobb ünnepe Húsvét, az alaptalan rágalmakat, hazugságokat, csúsztatásokot követő kegyetlen kínzás, kínhalál utáni feltámadás. Amikor szembesülünk azzal, hogy egy mindenkiért.

Könnyű lenne áthallásokat citálni a választási kampány alaptalan rágalmaira, hazugságaira, csúsztatásaira. Csak éppen a végkifejlet nem stimmelne ebben a párhuzamban. 2018 Magyarországán szó sincs arról, hogy egy mindenkiért. Sokkal inkább azt láthatjuk: mindenki egyért, a hatalomért.

Ha annak az az ára, hogy a keresztény-keresztyény világ sírját ássuk meg, akkor az. Nem számít. A hatalomért semmi sem drága.

Lázár János mondta egyik videójában, hogy az ellenzék és a kormánypártok között az a különbség, hogy az előbbieknek a hatalom a cél, utóbbiaknak a hatalom az eszköz. Eszköz céljaik, elképzeléseik, jobbító törekvéseik megvalósítására.

Nagy különbség. Nagyon nagy.

Ma ezen a szitán kellene átlátnia választójoggal rendelkező honfitársainknak.

Mert egy rossz döntés évtizedekig visszaüthet.

Hiszen elérik a célt, csak éppen semmit nem tudnak kezdeni vele. A hatalom nem játék. A hatalom arra való, hogy egy meglévő elképzelést megvalósítsanak általa. Ha nincs elképzelés, akkor nincs mit megvalósítani. És akkor a hatalom a tobzódáson és a kapzsiságon kívül semmire sem lesz jó.

Élő példa rá Hódmezővásárhely. A szimbolikusnak beállított és az ellenzékben nagy reményeket tápláló, februárban megválasztott polgármester elérte célját: a hatalmat. Azóta azonban mindennap kiderül, hogy lövése sincs arról, mit kezdjen vele. Hatalom- és bosszúéhsége egykori híveinek is feltűnt, egyre többen fordulnak el tőle és néznek magukba: tényleg ezt akartuk?

Hódmezővásárhely – egy ideig – ebből a szempontból már elveszett, de nem kellene, hogy az országgal is ez történjen. (Ráadásul most az alföldi város is visszatérhet a jól bevált, eleddig helyesnek bizonyuló útra).

Erre jó a feltámadás önfeledt ünnepe és az ezt kísérő lelki megtisztulás, befelé fordulás.

Megvilágosodást ad.

Mert Krisztus feltámadott, hallelujah!

Bolondlyukakból meg fújjanak a bolondszelek. 5 perc hírnév nem egyenlő a világegyetemmel.

És ez a lényeg.

Mérlegelés

Csúri Ákos
2018.03.25.

30 évesen az ember még fiatal. De már fel van vértezve némi élettapasztalattal. Egy ideális esetet szemlélve leérettségizett (szakmát tanult), elvégzett egy (több) főiskolát, egyetemet, munkahelye van, vagy munkahelyei voltak, családot alapított, s tán már gyermeke is van. Mégis fiatal, ambíciózus, tervei és elképzelései vannak. Már nem rohan fejjel a falnak, de azért bele-beleugrik néha az ismeretlenbe.

Ereje teljében van.

Változtatásokra képes.

Egy harmincévest komolyabban vesznek a tárgyalópartnerek, mint egy huszonévest. Nem feltétlenül helyes, de a világ így működik.

Mindez a politikában hatványozottan érvényes. Ott a harmincévesség életkorban az ötvenöt-hatvan évest jelenti. Amikor már láttak mindent és annak ellenkezőjét is. Amikor már belefutottak hatalmas pofonokba és megtanultak talpra állni azokból. Egy ország vezetéséhez, irányításához elengedhetetlen tapasztalások ezek.

A rendszerváltáskor a következő pártok alkották az első szabadon választott országgyűlést: Magyar Demokrata Fórum (MDF), Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ), Fiatal Demokraták Szövetsége (Fidesz), Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP), Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt (FKgP), Magyar Szocialista Párt (MSZP).

Majd 30 évvel (28) később a Fidesz-KDNP és (talán) az MSZP lesz tagja a Tisztelt Háznak. Az MSZP azért bizonytalan, mert 10 százalékot kell megugrania a mandátumokért, ami – jelen tudásunk alapján – korántsem biztos.

Magyarul a rendszerváltást csak és kizárólag a Fidesz élte túl. Akinek vezetői, markáns, politikaiformáló arcai 1990-ben még harmincon innen voltak. Most ötvenen túliak társasága.

A Fidesz március 30-án lesz 30 éves.

30 évesen az ember még fiatal. De már fel van vértezve némi élettapasztalattal. Ez érvényes egy pártra is. És van már 12 év országvezetési tapasztalata is.

Jó esetben ez is számít, amikor mérlegelünk arról, hogy kinek a kezébe adjuk a kormányrudat.

Bízom a jó esetben.

Ezeket a cikkeket olvastad már?