Migránsok, kerítés, polgárháborús veszély - Vasárnapi üzenet, 2017. október 1.

Merkel úgy nyert, hogy vesztett. Továbbra is – igaz szigorítva, nagyobb parlamenti kontroll és nyomás alatt – fogadja a migránsokat. A kurdok úgy nyertek, hogy lényegileg semmi sem változik – tehát vesztettek. Éppen ezért migránsként jönnek és jönnek majd Európába. Ma a katalánokon a sor. Az elmúlt hetek egyre forrósodó hírei alapján nem lesz zökkenőmentes a függetlenségről szóló népszavazás.

Madridi csendőrök Barcelona utcáin. A függetlenség kapcsán fele-fele arányban megosztott katalánok. Az már nagyon jó eredmény ebben a szituációban, ha csak pofonok csattannak el. Félő, komolyabb attack lesz csendőr és tüntető között. Közben a spanyol gazdaság zúg lefelé, a déli határon kerítésszaggató migrák egyre nagyobb csoportjai érkeznek Hispánia szélére, és a választásokat követően majd egy évig nem sikerült kormány alakítani. Bízom benne, hogy alaptalanul vad jóslat, de bizony ilyen szituációkból robbannak ki a polgárháborúk.

Szóval, ma bármerre is fordulunk, migráns nélkül is van baj elég.

S már nem kell sokat aludni ahhoz sem, hogy Ausztriában Kurz legyen a kancellár, reményeink szerint egyszer és mindenkorra lezárva a vörös Bécs ámokfutását és megkövetve hazánkat, a V4-eket új alapokon szerveződhet újjá az egykori Monarchia területén élő országok együttműködése, önvédelme. Merkel Mutti ennek sem fog felhőtlenül örülni. Miközben arra kell vigyáznia a Bundestag-ban, hogy a bevándorlásellenes AFD le ne vadássza...

Macron hónapok alatt elvesztette a Le Pen-ellenességben rá voksolókat, maradt – az egyre csökkenő – eredeti bázisa.

Tulajdonképpen béna kacsa lett, a francia gazdaság német lélegeztetőgépre szorul (kérdés, Merkela görögökhöz hasonlóan őket is meg akarja-e menteni). A skandináv államok nagy-nagy szolidaritása immáron migráns-kitoloncolásba torkollott,

miközben a megállíthatatlan klímaváltozás százmillióktól vonja el a vizet és készteti őket élettér-váltásra – bármi áron és bárki élete árán.

Most komolyan: ebben a helyzetben tényleg a magyar kerítés a legnagyobb baj?

Migránsbuli a kampányban - Vasárnapi üzenet, 2017. szeptember 24.

Németország ma kancellárt meg Bundestagot választ. Mondják, Európa meg a világ egyik legerősebb és legnagyobb hatású országáról van szó, ami azért nem kellene, hogy hidegen hagyja a nem-német világpolgárokat sem.

Engem speciel nem is hagy.

De a kampányüzemmódba kapcsoló magyar belpolitikát ellenben – látszólag - igen.

Mert mit számít Merkel újrázása és hazánkat pénzügyi szankciókkal történő fenyegetése (amire annyi a reakció, hogy kampány van odaát, ami igaz is, de mi van akkor, ha a kampány után is fenn tartja zsarolását?), ha

nagy erőkkel dolgoznak agytrösztök annak bizonyításán, hogy Vona Gábor a szemöldökcsipeszét egy brooklyni zsidó imaház előtt vette guruló dollárért George Sorostól, aki bónuszként adott neki két migráns  sziámi macskát, hogy hozza be őket és engedje szabadon Dunavarsánynál, kijátszva a kerítést,

megbuktatva Orbánt.

Vonáék meg - igazán demokratikusan - szándékoltan sértik a törvényt, és a cilinderből elővarázsoltak 1100 plakáthelyet, ami a Jobbiké, azaz párté.

Honnan, miből, mikortól, eddig miért beszéltek zagyvaságokat a korábbi plakátjaik kihelyezésével (és áraival...) kapcsolatban? Tudom, költői kérdések ezek.

Mindeközben a jobb sorsra érdemes Szél Bernadett is elkezdett ron werberi hülyeségfokozatba kapcsolni, mert – ezek szerint – tényleg elhiszi, hogy miniszterelnök lehet. Szerinte 30 éve (1987) volt 1990 (27).

Számháború, amelyből a nagyérdemű – és elméletileg a legfontosabb, hiszen az ő voksáért megy ez az egész verbális maszturbáció – egy kukkot sem ért,

ő csak a parizer és a gáz árát nézi.

Közben Botka – a „demokratikus ellenzék” miniszterelnök-önjelöltje – demokratikusan kitiltja az ellene tüntetőket a szegedi városházáról (jelenlegi munkahelyéről), nem mintha sokat időzne ott, hiszen a panelek tövében az ABC-k előtt tart országszerte 20-30 embernek kormányváltó fórumot.

Ezek csak az egy leüléssel eszembe jutó heti hírfoszlányok. És akkor még meg sem találtam (ez által el sem olvastam) a Soros-tervet.

A kampány elkezdődött, Merkel negyedszer is kancellár lesz, a terrorista migrák meg robbantgatnak, gázolgatnak, vonatokat téríthetnek el Európa-szerte.

Mert ők azt teszik, ami nekik (megbízóiknak, vallási és politikai vezetőiknek ) fontos. Mi meg dögönyözünk saját mocsarunkban fontosnak vélt témák kapcsán szájkaratézva.

És akkor – már bocsánat – min csodálkozunk?

Merkel! Anyu hogy van?

Csúri Ákos
2016.07.22.

Persze írhatnám úgy is, ahogy a közbeszédben használjuk: anyád, hogy van?

De nem írom, mert mégis csak volt gyerekszobám.

Azoknak a németeknek is volt (feltehetőleg), akik most egy müncheni bevásárlóközpontban átélték – és szerencsésen TÚLÉLTÉK – életük borzalmát. A rendőrség effektíve kijárási tilalmat rendelt el Bajorország fővárosában, az elkövetőket ezekben a percekben is keresik. Közben lépten-nyomon írják a közösségi oldalokon: Danke, Merkel! (az intonáció nyilván élőbeszédben egészen izgalmas lehet…).

Közben Belgrádból felkerekedett mintegy 300 migra a magyar határ felé…

Közben kiderül, hogy a würzburgi baltás mészárost Magyarországon kétszer is regisztrálták tavaly, de a németek nagy ívben leszarták ezt.

Szóval: Frau Merkel! Anyu hogy van?

Címkék: Angela Merkel

NYÚZ 15.

Egy Németországban dolgozó cseh orvosnő világnak szóló üzenetét küldték meg nekem emailen (fordítás egy yahoo.com-on megjelent hozzászólásról).

„Tegnap a kórházunkban megbeszélést tartottunk a nálunk kialakult helyzetről és arról, hogy egy másik müncheni kórházban már tarthatatlan a helyzet. A körzeti orvosi rendelők nem tudják már kezelni a kialakult vészhelyzetet, ezért mindenkit a kórházakba küldenek. Sok muszlim elutasítja, hogy őket orvosnők kezeljék, és mi sem vagyunk hajlandók azok közé az állatok közé menni, különösen azokhoz, akik Afrikából jöttek.

NYÚZ 10.

„Katonai konfliktus alakulhat ki a Nyugat-Balkánon, ha Németország határa lezárásával próbálja megállítani a menekülthullámot” – mondta Angela Merkel hétfő este a CDU darmstadti fórumán az MTI beszámolója szerint.

Na, csókolom, akkor most mi a tosz is van? Mutti Merkel elküldi a meghívót – amelynek következtében mindenki, a román oláh cigánytól a nigériai hótfekáig „szír” lesz –, hogy mindenkit befogadnak, liberalizmus éjaéjaó, aztán meg megy a nagy kifarolás a buliból, kerítéssel meg a koalíciós perpatvarral. (Apropó kerítés! Nem kellene egy ötletpályázattal segíteni szegény sógoroknak, hogy miként hívják nem kerítésnek a kerítést? Mert ez a szárnyas lik, elég szánalmas…).

És most Mutti bemondja a tuttit: háború lesz a Balkánon, ha lezárják a határt. Azaz felelősséget visszatolni, mosom kezeim, én jót akartam, de hát ez a sok hülye európai tagállam…

Nem Mutti. Háború nem a kerítés miatt (reméljük nem) lesz. Hanem ez európai vezetők tökölése miatt. Ha hallgattak volna egy kis közép európai ország vezetőjére, akkor ez a kérdés most nem lenne kérdés.

A zsarolás meg gusztustalan.

A szarra először azt mondani, hogy sütemény, majd ha felszolgáltak, akkor finnyásan visszadobni, hogy ez szar és egyék meg, akik sütötték? Hát, ki sütötte, Muttikám? A szerbek? A horvátok? A szlovénok? A magyarok?

Nem, Mutti, Te sütötted. És az első perctől kezdve tudtad, hogy miből mit.

Hát, ne finnyáskodj, hanem fogyassz! És ne fenyegetőzz háborúval.

Ezeket a cikkeket olvastad már?