Orbán Viktor 4.0

Csúri Ákos
2018.05.13.

Orbán mondott egy nagy formátumú miniszterelnöki székfoglalót, míg Lázár egy tömör, de velős székbúcsúztatót. Egész héten ezeket értelmezte és találgatta a sajtó éppen úgy, mint a közügyek iránt érdeklődő halandó.

Fotó: 24.hu

Orbán Viktor kormányfői 4.0-ás beszéde nem csak belföldre, hanem igen erőteljesen a külvilágnak is üzent. Egy Európát és a világot összefüggéseiben látó, határozott véleménnyel és állásponttal rendelkező, talán már a hazai politikai kereteken is túl gondolkodó, magabiztos, erőteljes államférfi képe rajzolódott ki, aki nem restellte a hangsúlyokat nyugatról középre, illetőleg egy kicsit keletebbre helyezni. Orbán immáron nem 10 éves (mint 2010-ben), hanem 12 éves programot hirdetett, amelynek végén hazánk európai megizmosodása áll 2030-ra. Nagy ívű, grandiózus tervek és állítások, amelyet nem csak azért nem kísért ellenzéki fitymálás elhangzása után, mert az ünnepi ülés erre nem ad lehetőséget, hanem azért sem, mert például a 10 évre ígért teljes foglalkoztatottság már 8 év alatt majdnem megvalósult, így az orbáni víziókat kéretik csínján kritizálni.

Az Orbán 4.0 erről szólt és kevésbé a stílusról, konszolidálásról, amelyre párton belül és kívül egyaránt nagy igény mutatkozik. De ez politika, nem pedig kívánságműsor.

Sokan szerették volna Lázár Jánost is a negyedik Orbán-kormány tagjának tudni, de itt is igaz az előző mondat: politika, nem kívánságműsor.

Lázár azért tett arról, hogy a véleményvezérek újra olvassák Kossuth Lajos egyik leghíresebb művét, a Cassandra-levelet, kiváltképpen annak legutolsó két bekezdését. Mert az külön hangsúlyt kapott a lázári búcsúvideóban.

Úgy tudom, hogy amikor Lázár elfoglalta a miniszteri székét, akkor minden közeli munkatársának – mintegy iránymutatásként, sorvezetőként – kiosztotta a Cassandra-levelet. Így, ebben a mondatában, hogy magával viszi e levelet szülővárosába, nem kell(ene) semmi földön kívüliséget látni és láttatni.

Ám a hangsúly az utolsó két bekezdésre tevődött.

Az pedig imígyen szól:

„Ne vezesd hazánkat oly áldozatokra, melyek még a reménytől is megfosztanának! Tudom, hogy a Cassandrák szerepe hálátlan szerep. De Te fontold meg, hogy Cassandrának igaza volt!”

Az oroszbarát Deáknak írta az oroszellenes, a Duna-menti nemzetállamok konföderációjában gondolkodó Kossuth.

Sokan fogják még ezt a Cassandra-levelet sokféleképpen elemezni, értelmezni, holott a jelen helyzete – egyelőre - nem a „ki üzen a végén?” társasjátékban értelmezendő, hanem a külpolitikai realitásokban: ma még az a kérdés, hogy az erőt mutató, nagy felhatalmazással rendelkező Orbán Viktornak mit sikerül elérnie a júniusi EU-csúcson.

Mert az fogja nagyban meghatározni az Orbán 4.0 éveit.

Aztán majd egyszer az is eldől, hogy Kossuthnak, vagy Deáknak volt-e igaza...

A történelemből – amennyiben ismétli önmagát - legalábbis már sejthető.

Bicepszpróba a megrészegült Kúrián (cikk a jövőnkről)

Még meg sem alakult az új kormány, de a háttérben (és sajnos a színfalak előtt is) folyik a nagy erőfitogtatás. Egyesek, mint majálisban a gyerekek az ugrálóvárban rugóznak Lázár János politikai hullának vélt (remélt, álmodott) – meggyőződésem, hogy időleges - tetemén, nem látva el az orrukig sem, hogy lássák a valódi árulókat, belső bolondokat, sírásókat. Pedig vannak egy páran.

Ott van a Kúria kontra Fidesz helyzet (nagyon-nagyon leegyszerűsítve a Fidesz által jelölt és kinevezett elnökkel többségében ballib bírókkal daráló Kúria konkrétan (és jogtalanul) elvett egy mandátumot a választásokon győztes párttól), aminek köszönhetően a kényelmes kétharmad – 134 képviselő – helyett csak éppen kétharmad – 133 – van. Mondjuk az európai fityfaszoknak jelzés értékű lehet, hogy a Fidesz és Orbán tudomásul vette a helyzetet (a „szörnyű autoriter, illiberális, Putyin-pincsi” Orbán – mint ahogy világéletében mindig – a jogállamiság szellemiségében reagált, akkor is, ha az számára hátrányos), így most komolyan kell előkaparniuk valami blődséget, hogy megvonhassák a hazánknak járó uniós pénzt. Dolgoznak rajta.

Például a Kúria elnöke, Darák Péter segítségével.

Aki tovább ment a bicepszpróbában és egy hölgyet hívott szkanderezni, jelesül Handó Tündét, az Országos Bírósági Hivatal elnökét. Egy elég korainak tűnő – lévén mandátuma 2021. január elsejéig szól - újraválasztási kampány kezdeteként... Darák sorozatos törvénysértésekkel vádolja Handót, csak éppen a „más szemében a szálkát, magáéban a gerendát sem” szellemiségében. (Azért az mindennél többet mond, hogy információink szerint a szerdai izmozás féloldalú volt, hiszen Handó külföldön tartózkodott az Országos Bírói Tanács ülése alatt...) Ráadásul ez az elmebaj nemzetközi méretűvé lett felfújva, ugyanis a lemondott 5 – amúgy Handó pártján álló, de a ballib túlsúllyal szélmalomharcot tovább vívni nem akaró – bíró kapcsán a New York Times (!) Brüsszelben kérdést intézett az Európai Néppárt elnökéhez. Értik?

A New York Times úgy gondolja, hogy az olvasóit érdekli a még Magyarországon sem ismert bírói tanács 5 tagjának lemondása. Kristálytisztán látszik: Soros az Európai Néppárton keresztül akarja lőni hazánkat. Ne feledjük: Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában is a bíróságokat támadták a Soros-sajtókatonák. És Darák Péter Kúria elnök ebben a globális meccsben Magyarország ellenfeleinek oldalára állt. Ezt a grundon árulásnak hívják. Lásd még Molnár Ferenc.

Darák és a Kúria most messzire ment. Nyilvánvaló, hogy Darák nem bízott a kétharmadban, ezért a választások előtt gesztusokat igyekezett tenni – az irányítása alatt lévő intézményben is erős túlsúlyban lévő – balliberális politikai oldalnak, például a miniszterelnök(!) arcképével ellátott választási plakátok letiltásával 2(!) nappal a választások előtt... Mi ez, ha nem durva beavatkozás a választásokba? (Arról nem beszélve, hogy az Alkotmánybíróság eltörölte ezt a döntést, azaz jogilag sem állt meg...).

Darák Péter – ahelyett, hogy lepaktált volna a magyar kormányban gyűlölt ellenséget látó Baka Andrással - esetleg a saját portája előtti és a házában történő söprögetéssel is foglalkozhatott volna, mert amit az általa vezetett Kúria ítéleteiben az elmúlt években művelt, az rendesen kiverte a biztosítékot magánembereknél és közszereplőknél egyaránt. Mondjuk minimum egy sorcserét kellett volna levezényelnie és nem percemberként, önös érdekei által vezérelve lavíroznia a politikában. Ezt bebukta.

De bebukhatja más is. Mert áruló van házon belül is rendesen. Hiszen még csak elenyészően keveset – szinte semmit – beszéltünk Pálinkás József eszement ámokfutásáról az innováció és kutatásfejlesztés területén – de fogunk! -, mert az aztán a csimborasszója mindannak, ami ELLEN szólnak a kétharmadra adott voksok. (Lásd még a szegedi egyetem kutatói forintmilliárdjai a helyi DK-s profoknak, vagy az elméletileg pénzt hozó magyar űrkutatás elképesztő negligálása, esetleg a külhoni nagykövetségekre kinevezendő tudományos és technológiai titkárok egyetlen kiválasztási szempontja: nem baj, ha nem beszélik az adott ország nyelvét, csak fizikusok legyenek. Erre még Mari néni is azt mondja: bammeg!

Mint ahogy Parragh Lászlónak, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének pénztárcafitogtatása is magánügy lehetne, ha éppen nem tudná róla mindenki, hogy évek óta miniszter akar lenni. Még egy-két ilyen tökéletesen önsorsrontó PR-fogás és garantáltan soha nem lesz. Legalábbis keresztény-konzervatív, nemzeti kormány regnálása alatt. Hiszen akinek annyi esze van, hogy felesége 3 milliós keresményét a sajátjához mérten „leaprópénzzezze”, miközben az általa vezetett kamarához tartozó vállalkozók a tagdíjuk értelméről érdeklődnek évek óta, nos, az inkább élessze újjá csempeboltját és vonuljon vissza, de sürgősen. (Mondjuk Parragh erősen elgondolkodhatna azon is, hogy „elmés” nyilatkozata után a kamarájába tartozó vállalkozók már csak annyit mondanak: „most már tudjuk, hogy hova ment el az 5000 forintos tagdíjunk”). Ebbe a mentalitásba bukott bele protezsáltja a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara élén egy év regnálás után, és kullogott el dicstelenül.

Szóval, fitogtatják itt bicepszeiket hülye és hülyébb módokon a percemberkék, az okosabbak meg hátra dőlnek és mint egy falusi vurstliban nézik, hogy ki esik le a körhintáról. Mert egyeseket a hatalom megrészegített (lásd Parragh nyilatkozata), és ugye részegen a körforgás nem segíti a stabilitást...

Bolhacirkusz vagy népakarat?

Egyik sem. Azért annal nagyobb a szombati „tüntikézők” létszáma, hogy lebolhacirkuszozza bárki is a hatalomból, de annál meg jóval kevesebben vannak hogy egy ország nevében beszéljenek. Tény: jól szervezett lázításról van szó. (Mondjuk ezt a Márki-Zay gyereket levehetnék már Soros éceszgéberei, mert a hülyeségeivel többet árt, mint használ az „ügynek”, de ez legyen az ő bajuk.) A szervezők – mind az itthoniak, mind a külföldiek - a Majdan mintájára próbálják felépíteni az egész kormánybuktatósdit, ám van egy apró bökkenő.

Fotó: blikk

Jelenleg nincs kormány. (Nyilván tudom, hogy van, de a buktatósdi már az elkövetkezendő kabinetről szól. Az meg még nincs.)

És talán éppen ez az oka annak, hogy a kormányzat valahogy nem találja a kommunikációs utat a szombat esti láz(ak) kapcsán. Mindenki jobbra néz, balra néz (ki megy, ki marad, ki gyengül, ki erősödik, marad-e a főnököm, vagy más lesz helyette, lojális legyek, vagy simulékony), de előre valahogy nem sikerül tekinteni.

Holott,

ha nyitott füllel hallgatnák a felszólamlásokat, akkor a napnál is világosabban kirajzolódna: itt bizony az utcai zavargások előkészítése folyik. Pontosan úgy, ahogy Kövér László, Lázár János, Rogán Antal előre vetítette az elmúlt nyáron, kora őszön – csak fél év csúszással. De attól még az ukrajnai, macedóniai forgatókönyvet itt is bevetik, megfejelve Macron liberális Európáról szőtt álmával, Soros brüsszeli randevúival.

Gyors reakciót lehetne erre adni, ha kikristályosodna a negyedik Orbán-kormány összetétele. Mert valóban fontos a népszaporulat és a demográfia, de mondjuk az sem ártana, ha nem változtatnák kukagyújtogató, épületrongáló, rendőrt dobáló grunddá az ország főterét. Ehhez azonban világos kormány és világos beszéd kell.

Azt azonban – a négyévenkénti hatalmas helyezkedési háborúban – most nem kapunk.

Csak az egyik oldalról bolhacirkuszozást, a másikról meg népakaratot.

És mi „belgák”, akik csak egy polgári demokráciát és Magyarországot szeretnénk építeni, hova álljunk?

Lázár a választás legnagyobb nyertese

Február 25-e miatt mindenképpen. Nem csak azért, mert 16 százalékkal megverte Jobbikos ellenfelét és 44(!) százalékkal a szocialistát.

Úgy, hogy majd 9000-rel több szavazatot kapott, mint 2014-ben.

Miért?

Akkor mégsem Lázár ellen szavaztak a polgármesterválasztáson? Az eredmények ismertében nem úgy tűnik. Lázár két dolgot csinált a kampányban: az egyik ugyanaz, amit első képviselői ciklusa óta következetesen cselekedett, a másik az ő tekintetében innováció.

Az egyik az, hogy heti rendszerességgel tartott fórumokat, találkozott a választóival, megválaszolta kérdéseiket és igyekezett intézkedni az általa is jogosnak tartott problémák orvoslásában. Ami, ugye, alsó szinten feladata egy országgyűlési képviselőnek. Mind e mellett dolgozott, munkabírásáról és hatékonyságáról ország-világ tájékozódhatott.

Fotó: 24.hu

A másik, hogy bemerészkedett – elég nagy rössel – egy idegen terepre. Megjelent a facebookon. S ha már bevállalta, akkor nem is aprózta el, szinte mindenhonnan jelentkezett, informált, tájékoztatott, amivel villámgyorsan gyarapította követői számát. A legtriviálisabb és a legmodernebb eszköztárat simította össze 5 hét alatt. És tartolt.

A választók nem a lózungokat – Márki-Zay egy kaptafára húzott, géppapagájként ismételt hülyeségeit -, hanem a tényleges melót értékelték. Meg belekukkantottak a pénztárcájukba, a CSOK-papírjaikba, a gyed extra kifizetésekbe, a közműszámláikba, és látták, hogy mit veszíthetnek. A déli határ mentén még az illegális migránsokkal szembeni honvédelem sem tűnt kampányfogásnak, személyes tapasztalat igazolta a valós veszélyt.

A másik, diadalra vezető elem, az összehasonlítás. Márki-Zay és Lázár. Míg a frissen megválasztott polgármester mindennel foglalkozott, csak a dolgával - Hódmezővásárhely – nem, addig Lázár a dolga – a kormányzat Orbán utáni talán legfontosabb és legterheltebb embere – mellett, minden „szabad” idejét a választóival töltötte.

A választók leszavazták a hőbörgést és a tettek mellett voksoltak.

Mint az egész országban.

Nem tudni, hogy Lázár kap-e felkérést, marad-e a kormányban. Ezt egyedül Orbán Viktor tudja. A formális logika azt diktálná, hogy a legnagyobb győztes akár a vidékfejlesztést (önkormányzatokkal, kormányhivatalokkal, agráriummal) is magába ölelően maradna átszabott tárcája élén, netán miniszterelnök-helyettesként. De az is könnyen lehet, hogy nem lesz kormánytag és újból a nagy, összetett frakció élén segíti a kormányzati munkát. És még az sem kizárt, hogy „mezei” képviselőként rugaszkodik újabb ciklusának.

Nem tudni.

Csak azt, hogy

a vidéknek soha ilyen erős kezű, határozott lobbistája nem volt kormányközelben. A másik, amire mérget vehetünk, hogy meghálálja a választói bizalmát. Hódmezővásárhely, Makó, Algyő és a környékbeli falvak nem maradnak „apa” nélkül.

Ami számukra a fejlődés a fennmaradás garanciája, míg Lázár számára a hála kifejezése, a „lehető legtöbbet adom vissza abból, amit tőletek kaptam” logikája mentén.

Márki-Zay és a hozzá hasonlók meg elgondolkozhatnak azon, hogy a „nép” nem a taktikai szavazás hasra ütött matematikáját, hanem az elvégzett munkát értékeli.

Ennyi.

Vízválasztó

Elérkeztünk ide is. Az elmúlt hetek fake news őrületei után megnyugodhat mindenki, aki hisz a Signetta-ban: nincs rendkívüli állapot, van választás és nem fog eltűnni a tinta a papírról.

Este pedig jó eséllyel megtudhatjuk, hogy az elkövetkező négy évre kit hatalmaznak fel a választók az ország vezetésére.

Arra mindenesetre jó volt az elmúlt időszak, hogy kirajzolódjon: kétféle magyar valóság létezik. Az egyik valós, a másik képzelt. A valós az, hogy egy meggondolatlan, dafke ikszelés végleg megszünteti Magyarországot, nem csak mi, hanem unokáink, dédunokáink is egy felfoghatatlan mixtúrában, és - nagy valószínűséggel - otthonukban kisebbségben lesznek kénytelenek leélni az életüket. Ez, persze, azoknak, akik képtelenek normális családban (tudják: férfi és nő házassága, abból gyermekek születése) elképzelni a világot, és csak az anarchia, az azonos neműek mindenféle jogainak értelmetlen mantrázása, a szingliség és karrierizmus vágyott női felfogása a vezérlő elvük nem számít. Azoknak nincs világképük. Azok nem látják azt, ami az elmúlt két kormányzati ciklus alatt felépült. Azok nem látják a jól menedzselt Oscar-díjakat. A káprázatos vizes vb megnyitót. Az élhető városkákat. Budapest gyarapodását. A megújult kórházakat, a béremeléseket és még hosszasan lehetne sorolni.

Ők azok, akiknek semmi sem jó, de ha megkérdezed, hogy „rendben így látod, de mit tennél helyette”, akkor néma csönd van. Maximum annyi szakad ki: „mindegy, csak ezek ne!”. Hű! Ez aztán perspektíva.

Nem állítom, mert nem is állíthatom, hogy minden hibátlanul történt az elmúlt 8 évben. Nem. Voltak hibák. De ezek a hibák sokkal kisebb volumenűek (és javíthatók!) annál, mint amekkorát veszít az ország, a hazánk azzal, ha a világtalanok kerülnek hatalomra.

Program, elképzelés, vízió és jövőkép nélkül nem lehet az ország érdekeit szolgálni és védeni.

Ez ennek a választásnak a tétje.

Márki-Zay önjelölt megmondóember szlogenje az volt: Azért a víz az úr.

Nyert is vele.

Azóta meg kiderült, hogy a víz felszínre jutva szanaszét folyik, eláraszt mindent. Bárcsak megkérdezhetnénk Wesselényi Miklóst és Tisza Lajost árvízről és vízszabályozásról.

Mederben kell tartani azt a vizet.

Mondjuk olyan vízválasztókkal, mint amilyen ez a választás lesz.

Folytatólagos hazudozás

Polgármestert választott Hódmezővásárhely polgársága. Akiket csodálatosan átvertek, mint azt a bizonyost a palánkon. S miközben a Fideszben egyesek a belső leszámolás fogódzójaként tekintenek – nagyon okosan, a választási kampányban... - az eredményre, addig pont a lényegről nem beszélnek. Arról, hogy az ellenzék csodafegyvere mennyire álságos, és most már a napnál is világosabban hazug.

A függetlenség.

Ez a bizonyos Márki-Zay Péter nevű – se hal, se hús - képződmény végig kussolt a kampányában a valódi politikai támogatóiról. Aztán múlt a vasárnap az eredményvárón a VUK sörözőben (amit egyesek már Pilvaxnak hívnak, ami kissé túlzónak tűnik...) ott volt Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója, aki – mesélik a meghökkent vásárhelyiek – mintegy 250(!) aktivistával költözött a kampány utolsó heteire Hódmezővásárhelyre, és ki tudja honnan szerzett lista alapján dolgozta meg azokat a családokat, ahol 4 szavazásra jogosult volt.

Fotó: délmagyar

Mindeközben MZP arról beszélt, hogy pártoktól független és csak Vásárhely és első intézkedése lesz eltörölni a kötelező építményadót, mert a város tartalékai lehetővé teszik megszüntetését.

Megválasztását követő második napon elzarándokol – ha már ennyire nyomta a kampányban a katolikus kilétét, holott az leginkább magánügy... – a szomszéd vérvörös várost valóban diktátorként irányító Botka Lászlóhoz EU-s zászlóért meg Bibó-kötetért.

Meg mondjuk azért, amiről megint hallgatnak, hogy Botka embereivel tölti fel a hódmezővásárhelyi Városházát, azaz júdáspénzért – ha már Biblia – eladta a jobboldali vásárhelyieket a kőbalos szegedi polgármesternek. Csak hab a tortán, hogy a paktum keretében a pufajkás Horn kampányát egykoron építő Kiss Andrea lett a független MZP alpolgármestere... Így alakul a Jobbik-pufajka koalíció...

Az építményadóról egy árva szó nem esett már.

Mint ahogy arról sem, hogy az EU-s zászlót vajon a székely zászló helyére akarja kitűzni a városházánál? Vagy Hódmezővásárhely zászlaját szedi le? Vajon a székely zászló likvidálásához mit szólnak majd az EU-s zászló elégetésén szocializálódott, most lelkes MZP-szavazóként felszínre törő jobbikosok? Nem tudni, mint ahogy azt sem, hogy...

...ahhoz mit szólnak majd, hogy MZP, a becsületes, korrekt, igazmondó polgármester csütörtökön szembe köpi magát, választóit, de elég rendes „anyaggal”, hogy az még most is csurog, amikor bejelenti: marad az építményadó. Mert a város tartalékai mégsem teszik lehetővé, bla-bla-bla.

És még egy hét sem telt el.

MZP bárcás kurvaként várja a legtehetősebb kuncsaftot április 8-a eredményének ismeretében. Addig riszál ide (Jobbik), riszál oda (Botka-féle Maszop), hősnek, mártírnak, érinthetetlen szimbólumnak tekintve magát, és – kifelé – nem mutatja meg, hogy melyik „szép, szőke herceget” részesíti majd kegyeiben. És közben szépen, csepegtetve farol ki az összes választási ígéretéből.

Lehullott az álarc.

Egy bevándorláspárti EU-s zászlóért 2 nap alatt eladta választóit.

Ezen talán jó lenne elgondolkodni az országgyűlési választásokig hátralévő egy hónapban.

Mert szúrhatja sokak szemét Orbán fociimádata és stadionépítési aktivitása, de azért – nem mellesleg – közben megvédte a hazánkat.

El lehet dönteni, hogy melyik a fontosabb: a Messiás-független MZP „szavahihetősége”, vagy a saját, a gyermekeink és unokáink biztonsága. Ha az előbbi, akkor a vásárhelyi polgárok ne csodálkozzanak azon, ha egy hónapon belül még kétszer-háromszor újra eladja őket a megválasztott polgijuk. Ha meg az utóbbi, akkor a – részben – mesterségesen keltett düh, indulat helyett térjenek vissza a józan eszükhöz és tegyék mérlegre: ki biztosította eddig a békéjüket, nyugalmukat, biztonságukat és kinek a révén fejlődött a településük. Még akkor is, ha most – kívül és belül – nagy divat ütni az erős embert. Aki, szintén nem mellesleg, ütésálló.

A választáson pedig a most megválasztott „független” polgármesterüknek is üzenhetnek: elég a hazudozásból, az ígértekből történő kifarolásból, a riszálásból és a rinyálásból. Várjuk a tetteket!

Újévi paciszauna - Vasárnapi üzenet, 2017.december 31.

Csúri Ákos
2017.12.31.

Olvasom, itt, Rómában, hogy a magyar kormány jóvoltából „a Magyar Lovassport-szövetség Kisvárdán építhet 2,2 milliárd forintból lovas akadémia és termálvizes lórehabilitációs központot”. Augusztus végén meg arról szóltak a hírek, hogy mintegy másfél milliárdocskából 14 csúszdából álló csúszdapark épül a kisvárdai gyerekek örömére.

Nagyszerű.

Mindeközben a kisvárdai illetőségű miniszter égisze alá tartozó magyar űrkutatás egy árva fityinget sem kap. Igaz, az űrben nehezebben lehet lovakat „rehabilitálni” (lómasszőr, lódézsa, lószauna) és csúszdázni sem ugorhatnak a Marsra mindennap a kisvárdai lurkók, de...

Gépfegyveresek a Vatikán falánál

De az űrkutatás nem csak presztízs, hanem pénzt is hoz. Nem keveset.

2017-ben ez nem volt szempont, talán 2018-ban az lesz.

Az űrkutatás nyilván csak kiragadott példa. Mint ahogy azon is kár vitatkozni, hogy minden kabinetnek vannak szimbolikus, presztízsberuházásai. Ilyen volt

az első Orbán-kormány idején a Millenáris, vagy az új Nemzeti Színház. A Horn-Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai kormányoknak meg az el nem készült 4-es metró. A második-harmadik Orbán-kormányoké nyilván – interpretálás-függően – a stadionok, meg a Duna Aréna lesz (holott azért épült más is...), de a termálvizes lórehabilitációs központ aligha.

Biztos vagyok benne, hogy egy-két agyalágyult presztízsberuházásnak fogja majd március környékén nyilvánítani a déli határainkat védő-óvó kerítéseket is, de azoknak azért lenne (és lesz majd) egy visszafogott üzenetem...

Ugyanis Rómában – ahova azért másfél évig az elmebeteg balos liberalizmus jegyében rendesen tolultak a migrák – most már szinte minden utcasarkon harckocsi és gépfegyveres őr áll. Félelem, rettegés üli a szilveszterre készülő várost. És – ebből kifolyóan - hangulattalanság.

Mint ahogy Firenzét is.

És az ember áll a Szent Péter-bazilika főoltára előtt, majd letérdel Szent II. János Pál pápa sírjánál és azon gondolkodik: vajon mire játszik ez a mostani – Francesco – pápa? A Sixtus-kápolna mennyezetét vizslatva máson sem jár az esze, mint azon, hogy a pápaválasztó legfőbb papok vajon tisztában voltak-e Francesco migránspolitikájával, vajon tudták-e, hogy mit és kit választanak ebben a teremben? És vajon mennyire vehető komolyan XVI. Benedek pápa „fáradtságra” hivatkozó lemondása?

Kérdések, amelyek szétfeszítik ennek az írásnak a kereteit.

Kérdések, amelyek arról szólnak: beáldozza-e a kereszténységet és a római katolikus egyházat egy argentin jezsuita? Vajon hagyják-e ezt? Vajon van-e még észérv és erő a normális papokban mindennek megakadályozására?

Mindehhez képest a termálvizes lórehabilitációs központ smafu. Komolytalanság.

Ugyanakkor jó hinni és gondolni, hogy komolyan vehető kormányunk van. Nem csak külföldön, hanem itthon is.

Szent II. János Pál sírja a Szent Péter-bazilikában

Mert valóban nagy tétje van (lesz) a 2018-as országgyűlési választásoknak. Ezért nem kellene ilyen vicces magas labdákat dobálni az ellenfél térfelére. Mert még véletlenül leütik.

És akkor nem csak a kerítést bontják le, hanem mindent, ami 2010 óta épült. Stadionokat, mintagazdaságot et cetera.

Megéri egy paciszaunáért?

Nem hinném.

Előbb az embereknek építsünk egy polgári Magyarországot – mert még mindig vannak, akiknek ez nem „politikai termék” – és csak utána – bármily aranyosak és fontosak is – a lovaknak.

Ha ezt a sorrendet megértik a csúszdapark-lobbisták is, akkor talán még az űrkutatásra is csurran-cseppen valami. Ami nem csak visz, hanem hoz is.

Mert egy országnak ez a fontos.

És Rómában és Rómából ez kristálytisztán látszik.

Gépfegyverek mutatják a félteni valónkat.

Becsüljük meg, hogy Magyarországon ezt ilyen demonstratív megjelenés nélkül megoldották. Nem kis tett.

Ne rontsuk el.

Se 2018-ban, se később.

Róma, 2017. december 31. 

Migránsbuli a kampányban - Vasárnapi üzenet, 2017. szeptember 24.

Németország ma kancellárt meg Bundestagot választ. Mondják, Európa meg a világ egyik legerősebb és legnagyobb hatású országáról van szó, ami azért nem kellene, hogy hidegen hagyja a nem-német világpolgárokat sem.

Engem speciel nem is hagy.

De a kampányüzemmódba kapcsoló magyar belpolitikát ellenben – látszólag - igen.

Mert mit számít Merkel újrázása és hazánkat pénzügyi szankciókkal történő fenyegetése (amire annyi a reakció, hogy kampány van odaát, ami igaz is, de mi van akkor, ha a kampány után is fenn tartja zsarolását?), ha

nagy erőkkel dolgoznak agytrösztök annak bizonyításán, hogy Vona Gábor a szemöldökcsipeszét egy brooklyni zsidó imaház előtt vette guruló dollárért George Sorostól, aki bónuszként adott neki két migráns  sziámi macskát, hogy hozza be őket és engedje szabadon Dunavarsánynál, kijátszva a kerítést,

megbuktatva Orbánt.

Vonáék meg - igazán demokratikusan - szándékoltan sértik a törvényt, és a cilinderből elővarázsoltak 1100 plakáthelyet, ami a Jobbiké, azaz párté.

Honnan, miből, mikortól, eddig miért beszéltek zagyvaságokat a korábbi plakátjaik kihelyezésével (és áraival...) kapcsolatban? Tudom, költői kérdések ezek.

Mindeközben a jobb sorsra érdemes Szél Bernadett is elkezdett ron werberi hülyeségfokozatba kapcsolni, mert – ezek szerint – tényleg elhiszi, hogy miniszterelnök lehet. Szerinte 30 éve (1987) volt 1990 (27).

Számháború, amelyből a nagyérdemű – és elméletileg a legfontosabb, hiszen az ő voksáért megy ez az egész verbális maszturbáció – egy kukkot sem ért,

ő csak a parizer és a gáz árát nézi.

Közben Botka – a „demokratikus ellenzék” miniszterelnök-önjelöltje – demokratikusan kitiltja az ellene tüntetőket a szegedi városházáról (jelenlegi munkahelyéről), nem mintha sokat időzne ott, hiszen a panelek tövében az ABC-k előtt tart országszerte 20-30 embernek kormányváltó fórumot.

Ezek csak az egy leüléssel eszembe jutó heti hírfoszlányok. És akkor még meg sem találtam (ez által el sem olvastam) a Soros-tervet.

A kampány elkezdődött, Merkel negyedszer is kancellár lesz, a terrorista migrák meg robbantgatnak, gázolgatnak, vonatokat téríthetnek el Európa-szerte.

Mert ők azt teszik, ami nekik (megbízóiknak, vallási és politikai vezetőiknek ) fontos. Mi meg dögönyözünk saját mocsarunkban fontosnak vélt témák kapcsán szájkaratézva.

És akkor – már bocsánat – min csodálkozunk?

Az erő Orbánnal van - Vasárnapi üzenet, 2017.július 23.

Amikor két éve – talán elsőként – megírtam az Orbán-Hunyadi hasonlatot, akkor kaptam hideget-meleget, kritikát, cikizést, miegymást.

A véleményem ma sem változott.

A tegnapi tusványosi beszéd után nem is változhatott. Orbán Viktor erőt demonstrált. Nem mutatott – demonstrált. Megmutatta, hogy a magyar politikai porondnak ő az egyetlen szereplője, akinek letisztult víziója van az elkövetkezendő 50 évre. Sőt, tovább megyek: nem csak a trianoni határokon belül, hanem szemmel láthatóan egész Európában. Nagy becsben kell tartani az ilyesmit.

Erős és erősödő Magyarországról beszélt. Tényekkel, számokkal. Hogy amit a multiktól elvesz, azt a magyar családoknak adja. A multi persze berzenkedik és szankciókért lobbizik a brüsszeli döntéshozóknál. A magyar család meg köszöni és elteszi az évtizedek óta nem várt (sőt, még csak nem is remélt) „ajándékot”. Nem demonstrál az utcán, nem ír könnyekkel átitatott köszönő leveleket – maximum kitölti a nemzeti konzultáció vonatkozó kérdéseit, visszaküldi, és jövőre lemegy választani. A voksa – mint mindig – a saját pénztárcájáról szól majd. Az ígéretspirál hatalmas lesz – a demagógia bajnokságban Botka erősen kezdett a tartalom nélküli, de jól hangzó rákosista mondattal, Fizessenek a gazdagok! –, de teljesítés kevés. Orbán 8 évet tud felmutatni a teljesítés tekintetében.

Most új terepen nyit frontot. A multi gyárakban legyen annyi a bér, ami a multik anyaországaiban azonos munkáért. Pillanatok alatt radikálisan csökkenni fog a külhonban munkát kereső és szerencsét próbáló hazánkfiai száma. Ez is nagy harc lesz. De igazságos. Éppen ezért nehéz ügye lesz Macronnak szeptemberben, amikor Budapesten majd arról győzködi a V4-ek vezetőit, hogy kidobja országából a közép és kelet-európai munkavállalókat.

Kampányában ezt ígérte – vabankra játszva. Ott bejött. Most már meg is kellene valósítania. Ez nehezebb lesz.

Orbán a kampányában 10 év alatt 1 millió munkahelyet ígért. Időarányosan nem áll rosszul. Ő már kiszámítható erő: tudni lehet, hogy ígéreteiből mennyi valósul meg.

Most úgy tetszik, hogy sok.

Ezért van vele az ERŐ. Itthon, Európában. Lehet, hogy vannak megkérdőjelezhető káderdöntései (vannak), lehet, hogy vannak irritáló személyek a környezetében (vannak), lehet, hogy vannak vissza- és teljesítmény nélkülinek tetsző meggazdagodások a holdudvarban (vannak), de az összkép így is brutális erőt mutat: Orbán – az egykori szadesz-szlogent ide citálva – tudja, meri és teszi.

Ellenfelei meg csodálják (bár nyilván tagadják), hebegnek-habognak-hablatyolnak és hangzatos paneleket harsognak.

Ez kevés, ez nagyon kevés egy valós erővel szemben.

Ennek a „zöld inges beszédnek” tegnap ez volt a lényege.

A magyar lélek - Vasárnapi üzenet, 2017.július 16.

Egészen egyszerűen nem érdekel, hogy mennyibe került. (Ebben az esetben még az sem, hogy „hány lélegeztető gépet, CT-t” és egyéb demagógia-együtthatót lehetett volna belőle vásárolni. Azért lehetne, de ez most a „más kérdés” kategóriájába sorolandó.)

Ez minden pénzt megért. Olyan ország- és magyarság imázst láthattunk péntek éjjel, amit 800 milliárd dollárnyi fizetett reklám és hirdetés sem eredményez.

Káel Csaba (és számtalan munkatársa) igazolta a miniszterelnök sokszor elhangzott mondatát: a magyar egy tehetséges, okos nemzet. Másképpen: magyar, tehát tehetséges.

Mert az a tabló, az a végtelen precizitással (igazolva a számtalan kiváló magyar matematikust) összeállított, ezredmásodpercre működő és összhangot teremtő szellemi és technikai kapcsolatrendszer, elbűvölő látványvilág, fény- és víztechnika, táncritmusra felelő effektusok, magyar népdal és amerikai pop zene, Liszt rapszódiája és az operett – mind-mind végtelen egységet alkotott. S mindezt nem színházteremben, vagy sportstadionban, hanem egy folyó partján – kiaknázva a víz adta összes asszociációt, sugallatot.

Parádés volt, na.

És azon vettem észre magam, hogy teljesen azonosulni tudtam a látottakkal. Aki ismer, tudja, hogy az autentikus néptánc, népdal és folklór maximális híve vagyok, nehezen fogadom az ilyen-olyan feldolgozásokat, de most mégis elfogadtam az ExperiDance vonulatát, mert ide ez kellett. Így lett a magyar folklórkincs nemzetközi. (Ettől még az üllési Fonó műsorát hamarabb nézem meg színházban, mint Román Sándorékat, de ez már csak ízlés kérdése.)

Megkaptunk mindent, ami a magyar lelkekben szunnyadva, vagy intenzíven jelen van.

De a magyar lélek már csak olyan, hogy a megnyitó alatt is folyamatos volt a matematika órán a facebookon, hogy „miért került ennyibe, mi került ezen ennyibe” et cetera.

Szegények.

Elvakultságukban nyilván nem láttak a szemüktől.

Csak sajnálni lehet őket. Lelki szegények.

De ha már ennyire matekolnak, akkor vessenek már egy-egy pillantást a vezető nyugati lapok, tévétársaságok médiaajánlataira, a riói vagy londoni olimpia megnyitóünnepségének büdzséjére és gondolkozzanak el azon, hogy pusztán a várat, a Parlamentet, az éjszakai, kivilágított fővárost mutató, számtalan televíziós csatornán a világ minden táján látható képsorok mekkora reklámértékkel rendelkeznek.

A világ harmadik legnagyobb sporteseményét rendezi most hazánk és a főváros. Lesznek dugók – Hamburgban is voltak a G20-csúcstalálkozó alatt. Onnan is bejárták a képek a világ hírműsorait. (Nem a dugókról, hanem a randalírozásról…).

Vajon melyik a jobb országimázs?

Minden elismerés Káelé és csapatáé. Nagyot alkottak. Nem fanyalgok, hanem megköszönöm. 

Fotó: MTI

12

Ezeket a cikkeket olvastad már?